Ez a 3 legmérgezőbb növény, amiket soha nem szabad megérinteni, ha kirándulsz

kaukázusi medvetalp
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 27. 12:00
Az időjárás előrejelzés szerint melegszik az idő, ezért a hideg téli hónapok után alig várjuk, hogy kimehessünk a természetbe. Viszont nem minden növény ártalmatlan, ezért bemutatjuk a 3 legmérgezőbb növényt, amiket soha nem szabad megérinteni, ha kirándulsz.
A nadragulya a legmérgezőbb növények közé tartozik Forrás: Vankich1 / Shutterstock

Ez a 3 legmérgezőbb növény, amiket soha nem szabad megérinteni, ha kirándulsz

Nadragulya – Halálos nadálytő

Nem lenne tisztességes a lista, ha nem a legmérgezőbb növények abszolút legnagyobb rosszfiújával kezdenénk, olyannal, amely összekapcsolódik a boszorkánysággal és Shakespeare leghíresebb tragikus párjának halálával. Természetesen a halálos nadálytőről, a nadragulyáról beszélünk. Tudományos neve Atropa belladonna, ez utóbbi jelentése „szép nő" – bár ennek a növénynek a hatása messze nem szép.

Lehet, hogy hallottál már arról, hogy ennek a növénynek minden része, beleértve a megtévesztően finomnak tűnő bogyókat is, lenyeléskor mérgező, de tudtad, hogy mérgező hatása már a megérintésekor elkezdődik?

Az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata szerint a nadálytő halálos toxinjai – köztük a hioszcin és az atropin vegyületei – nem csak súlyos dermatitiszt okozhatnak (gondoljunk csak a bőrduzzanatra, viszketésre, vagy akár hólyagosodásra és nedvedzésre), hanem a bőrön keresztül is felszívódhatnak.
A dolgok még komorabbá válnak, amikor a belladonnát lenyelik.

A tünetek a homályos látástól és a fejfájástól a hallucinációkig és görcsökig terjedhetnek, és még kis mennyiségben is halálos lehet a nadragulya.

A nadragulya minden része mérgező Forrás: Shutterstock/ Simon Groewe

Kaukázusi medvetalp

Ez a rémség, a kaukázusi medvetalp invazív fajként sajnos már szinte egész Magyarországon elterjedt. Európa legnagyobb lágyszárú növénye, így ha levelei alapján nem ismernénk fel, a növény magassága árulkodó lehet: 2-2,5 méteresre is megnőnek, de előfordulnak 5, és akár 7 méteres példányok is. Hatalmasra nőtt virágjukkal szinte faként magasodnak az ember fölé.

A kaukázusi medvetalp a zellerfélék családjába tartozó évelő növény, mely furokumarinokat tartalmaz, de a család többi tagjától eltérően, jóval nagyobb mennyiségben. A méreganyag amellett, hogy rákkeltő, a bőrben az UV-sugárzásra reagálva károsítja a bőr kötőszövetét, így évekre védtelenné válik a nap sugaraival szemben.

A növény égési sérülésekhez hasonló hólyagokat, majd hegeket hagy a bőrön Forrás: Shutterstock/Ingrid Pakats

Hólyagok a bőrön a mérgező növénytől

A növény minden része méreganyagot termel, így egyetlen érintés elég a következményekhez. Ha az érintett bőrfelületet UV sugárzás éri, a bőr kipirosodik és viszketni kezd, néhány órán belül pedig égési sérülésekre hasonlító hólyagok jelennek meg, amelyek nehezen gyógyulnak, és maradandó hegeket okozhatnak.

A tünetek súlyosbodása esetén azonnal bőrgyógyászhoz kell fordulni!

Vakságot is okozhat

Fontos, hogy a viszkető bőrfelületet ne vakarjuk, és ügyeljünk arra, hogy kezünkkel a szemünkbe ne dörzsöljük bele. Átmeneti látási problémát, súlyos esetben maradandó vakságot is okozhat.

Nem várt veszély leselkedik a kirándulókra - A kaukázusi medvetalp már sok magyarországi területen megtalálható Forrás: Shutterstock/ Pavlo Lys

Takarjuk el a fénytől

Ha hozzáértünk, az érintett területet mossuk le szappanos vízzel és fújjuk le gyulladáscsökkentő spray-vel. Amennyiben erre nincs lehetőség, úgy tiszta, száraz ruhával takarjuk le a sérülést, így védve a fénnyel való érintkezéstől.

Gympie gympie

Hacsak nem vágysz arra, hogy hónapokig legyengítő fájdalmat érezz, nem tanácsos megérinteni a Dendrocnide moroides-t, amelyet csípős fának (annak ellenére, hogy cserje) vagy gympie gympie-nek neveznek. Szerencsére a magyar erdőkben nem találkozhatunk vele, mert a növény Ausztráliában őshonos. Reméljük nem kerül be a mi erdeinkbe, mert a gyakorlatlan szem számára könnyen összetéveszthető a csalánnal.

A Dendrocnide moroides, a világ egyik legmérgezőbb növénye, becenevén Gympie-Gympie Forrás: Steve Fitzgerald/Wikipedia

De megvan az oka annak, hogy egyesek ezt a világ legfájdalmasabb növényének nevezik. Apró szőrszálak borítják, amelyek átszúrhatják a bőrt – és olyan neurotoxint is hordoznak, amely nem bomlik le idővel, sem a hidegtől, sem a melegtől.

Ennek eredményeként az általa okozott intenzív fájdalom hónapokig is eltarthat. A neurotoxin súlyos allergiás reakciót is okozhat, amelyet anafilaxiás sokknak neveznek.

Les Moore környezettudós, az Australian Geographicnak elmondta, mi történt vele, miután kapcsolatba került a növénnyel.

„Azt hiszem, anafilaxiás sokkot kaptam, és napokba telt, mire a látásom helyreállt" - mondta Moore. „Perceken belül a kezdeti csípés és égő érzés felerősödött, és a szememben a fájdalom olyan volt, mintha valaki savat öntött volna rájuk. A szám és a nyelvem annyira feldagadt, hogy nehezen vettem a levegőt."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.