Higiénia és tisztaság? Szó sem volt róla a középkori kastélyokban

bűz
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 30. 14:18
A 18. században XIV. Lajos királynak köszönhetően divatba jöttek, sőt hóbortá váltak a rizsporos parókák. A higiéniai viszonyok pedig valamivel jobbak voltak, mint az 1200-as és 1300-as években, amikor az emberek csak pár évvel élték túl a királyokat. 

A csodás kastélyok, és a körülöttük alant elterülő falvak nem sokban különböztek egymástól, ami a tisztálkodást, a higiéniai lehetőségeket illeti. Az emberek fiatalon haltak, a 14. század közepén kitört fekete halál, vagyis a pestis, később a 18. században, pedig a szifilisz miatt. A középkorban, majd a 17. századtól is, szinte "parancsba volt adva", hogy tilos a fürdés, hiszen a legtöbben, még a királyok is úgy gondolták, hogy a betegségek a vízzel terjednek. Így sokan egész életük során csak párszor fürödtek meg rendesen.

Forrás: Artem Mishukov / Shutterstock.com

A Napkirály, XIV. Lajos, aki egyébként korai koposzodása miatt viselt először rizsporos parókát, és ennek köszönhetően terjedt el ez a hóbort - büszkén vallotta, hogy életében összesen csak kétszer fürdött meg alaposabban. Marie Antoinette-ről azonban tudni, hogy minden hónapban alámerült egy kád vízben, különcnek is számított miatta abban az időben.

A fogmosás szintén nem tartozott a 16. és 18. század között élt emberek mindennapi elfoglaltságai közé, de a filmes bemutatásokkal ellentétben, a kastélyok körül élőknek és a kastélyban dolgozóknak a kutatások szerint egészen rendben voltak a fogaik, mivel kevés cukrot tudtak fogyasztani. A tehetősebb emberek, a nemesi származású nők és férfiak viszont a korhoz képest rengeteg cukrot és édességet fogyasztottak, a fogaikat azonban nem tiszították.

Erzsébet királynő (1533–1603) pontosan a rothatdó fogairól volt híres, amiket a legenda szerint mézzel mosott meg esténként.

Romlásba döntött kastélyok

A történelemkönyvekben többször olvastuk már, hogy egy-egy király és annak teljes udvartartása egy-két év vagy akár hónap után felkerekedett, elhagyta a kastélyát és átköltözött egy másikba. Ez akkor egészen romantikusan hangzott, csak azt nem tudtuk meg, hogy mi volt az oka. Ma már tudjuk.

Forrás: Shutterstock.com

A kutatások szerint a barokk korban - a humanizmus és a felvilágosodás közötti kor (kb. 1600-tól 1750-ig) "a többség oda piszkított a kastélyokban, ahova csak akart, így a bálok résztvevői a folyosókon, a lépcsőknél vagy a függönyök mögött könnyítettek magukon. Nem meglepő, ha emiatt a paloták gyorsan elhasználódtak, az uralkodónak és kíséretének – amely egyébként sok esetben több ezer főből állt - pedig tovább kellett állniuk és elköltözni egy követező, tiszta kastélyba." - olvasható a she.life.hu érdekes összeállításában.

A cikkben arra is fény derül, a "középkori várakban minden emeleten található volt általában egy, a falból kiugró kis építmény, amely azt a célt szolgálta, hogy könnyíthessenek magukon az ott lakók. Az már egy másik kérdés, hogy a lyuk, amelybe pottyantani kellett, a semmibe vezetett." Ha még több érdekességet olvasnátok a témával kacsolatban, kattintsatok a Bűzlő kastélyok, nyilvános vizelés és fürdés megtagadás - életképek a múltból című cikkre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.