A Vasember 3 színészét, Ashley Hamiltont múlt csütörtökön vitték kórházba, miután egy Los Angeles-i Airbnb-ben túladagolta magát. Állapota jelenleg stabil.

A színész, aki a Golden Globe-díjas George Hamilton fia, korábban nyíltan beszélt alkohol- és drogproblémáiról. A Stewarts & Hamiltons című családi reality műsorban 2015-ben elmondta, hogy „nehéz időszakon megy keresztül” függősége miatt.
A színész 1993-ban vette feleségül Shannen Dohertyt, mindössze két hét ismeretség után, nem sokkal azután, hogy betöltötte 19. életévét. A házasság rövid életű volt, kevesebb mint egy év után véget ért, nagyrészt Hamilton függőségi problémái miatt.
2024 januárjában Doherty egy podcastjában visszatekintett a „szörnyű” házasságra, amely állítása szerint hozzájárult ahhoz is, hogy távoznia kellett a Beverly Hills: 90210 című sorozatból.
Az utolsó évadom környékén egy igazán szörnyű házasságban éltem, és olyan dolgok történtek, amelyek nagyon megnehezítették, hogy következetesen időben érkezzek a munkába
– mondta, majd hozzátette:
Tudom, hogy ez nagy problémává vált, és jogosan, mert ha mindenki más időben ott van, és egy emberre kell várni, az nagyon kellemetlen.
Korábbi felesége 2024 júliusában, 53 éves korában hunyt el, miután hosszú ideig küzdött mellrákkal – írja a Film-news.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.