Chris Rea utolsó közösségi médiás bejegyzése sokak számára utólag vált igazán megrázóvá. A világhírű brit zenész, akit legtöbben a Driving Home for Christmas című ikonikus dallal azonosítanak, 74 éves korában rövid betegség után hunyt el, néhány nappal karácsony előtt. Utolsó Instagram posztja sok rajongó szerint már előre jelezte a közelgő búcsút.

Chris Rea halála előtt egy nappal még megosztott egy bejegyzést Instagram oldalán, amely az egyik legismertebb dalához, a Driving Home for Christmas című slágerhez kapcsolódott. A képen egy havas autópályán haladó autó látható, előtte egy nagy úttáblán lévő felirattal:
Karácsonyra hazautazom ezernyi emlékkel
A bejegyzéshez pedig azt írta, hogy:
Tetőtől talpig dugóban. Ha fehér karácsony lesz, reméljük, az utazás sima marad.
A rajongók utólag úgy értelmezték, hogy ez a rövid, látszólag hétköznapi üzenet valójában búcsú volt. Véleményük szerint Chris Rea nem drámai vagy sötét gondolatokkal köszönt el, hanem ugyanazzal a meleg, nosztalgikus hangulattal, amely egész pályafutását jellemezte.
Chris Rea neve örökre összeforrt a Driving Home for Christmas című dallal, amely az elmúlt évtizedekben az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott karácsonyi slágerré vált. A dal érdekessége, hogy a dalszerző-énekes akkor írta, amikor nem volt érvényes lemezszerződése és még a vezetéstől is el volt tiltva. De minden nehézség ellenére akkora sikert hozott számára ez a szerzemény, hogy minden évben újra és újra felkerül a slágerlistákra.

Chris Rea zenei munkássága azonban jóval több volt egyetlen karácsnyi slágernél. Karrierje során számos sikeres albumot adott ki, jellegzetes rekedtes hangja és blues-os gitárjátéka pedig egyedi helyet biztosított számára a zeneiparban. Dalaiban gyakran jelent meg az utazás, az élet értelme, a veszteség és az emberi kapcsolatok fontossága, ugyanis a zene volt az, ami átsegítette őt a betegségein és a lelki küzdelmein egyaránt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.