A 67 éves Andrew Stanley-nek mindig is volt alkalmanként gyomorégése, ám miután nyelés közben kellemetlen érzést kezdett tapasztalni, felkereste a háziorvosát. Ekkor egy hosszú, vizsgálatokkal és ismételt beutalásokkal tarkított folyamat kezdete volt, mire a könyvelőnél végül nyelőcsőrákot diagnosztizáltak. Ekkor azonban már nem volt mit tenni: Andrew ugyanis már a negyedik stádiumban volt, ami azt jelenti, a rák már tovább is terjedt. Épp ezért a nyugdíjas a kórmegállapítása óta azon van, hogy minden erejét a betegséggel való küzdelemre fordíthassa.

Évekig volt gyomorégésem, és nem is sejtettem, hogy ez valami sokkal komolyabb jele lehet. Akkor mentem orvoshoz, amikor már nehézséget okozott az étel lenyelése, de sok időbe telt, mire megszületett a diagnózis. Borzalmas sokk volt megtudni, hogy rákos vagyok, különösen úgy, hogy azt mondták, már szétterjedt, és körülbelül két évem lehet hátra. Viszonylag gyakori betegség, mégis ritkán hallani róla. Nagyobb figyelmet kellene fordítani a tünetek felismerésére, és azt tanácsolom mindenkinek, aki folyamatosan gyomorégés elleni gyógyszert szed, hogy keresse fel az orvosát
- közölte a háromgyermekes nagypapa, aki 2023-ban kapta a sokkoló diagnózist, a betegeknek azonban kevesebb mint 20%-a él öt évnél tovább. Az idős férfinak azonban még tragikus betegsége ellenér is szerencséje volt:
Kezdetben nagyon kevés kezelési lehetőség volt, de óriási szerencsém volt, hogy részt vehettem egy klinikai vizsgálatban, ami rendkívül sikeresnek bizonyult, lehetővé tette a műtétet, és mostanra rákmentes vagyok.
Jill Clark, a brit Action Against Heartburn (Tegyünk a gyomorégés ellen) nevű alapítvány elnöke így nyilatkozott:
A nyelőcsőrák az elfeledett rák. Az előfordulása aránytalanul magas és a késői diagnózis miatt gyakran halálos kimenetelű. A késői stádiumban történő felismerés növekedésének okai nem teljesen tisztázottak, de valószínűleg az NHS túlterheltségének, a beutalási késéseknek, az egészségtelen életmódnak, az idősödő lakosságnak és a tünetekkel kapcsolatos alacsony tudatosságnak a kombinációjára vezethetők vissza. A nyelőcsőrák rossz várható élettartama nagyrészt a késői felismerésnek köszönhető. Ha a betegséget az 1. stádiumban diagnosztizálják, az egyéves túlélési arány 89%, ám ez 26%-ra csökken, ha csak a 4. stádiumban fedezik fel
- idézte őt a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.