Újabb két életet követelt egy rendkívül veszélyes TikTok kihívás. Két tinilány ugyanis amiatt vesztették életüket New Yorkban, hogy "metró szörföztek". A jelenség azt jelenti, hogy a kihívás során a személy egy mozgó szerelvény tetején utazik. Ez a mutatvány azonban most tragédiát okozott Brooklyban, ahol holtan találtak a közösségi trend miatt két másik lányt egy metrómegállóban. A rendőrök az elhunyt fiatalok személyazonosságát és pontos életkorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a nyomozás jelenleg is zajlik.
Szívszorító, hogy két fiatal lány meghalt, mert azt hitték, hogy a metró tetején utazni egy elfogadható játék. A szülőknek, tanároknak és barátoknak világossá kell tenniük: a metró tetejére mászni nem szörfözés, hanem öngyilkosság
– közölte Demetrius Crichlow, a New York-i Közlekedési Hivatal elnöke hozzátéve, a gyászoló családtagok mellett a metró azon dolgozói is mélyen megrendültek a tragédia miatt, akik a lányokat megtalálták.
New Yorkban csak tavaly hat ember vesztette életét metrószörfözés közben, míg 2024-ben öt ilyen halálos esetről tudni. Továbbá, a New York-i rendőrség adatai szerint szerint 2024-ben 229 embert tartóztattak le metró-szörfözés miatt. A legfiatalabb "elkövető" mindössze kilencéves volt.
A jelenség, amely több mint egy évszázados múltra tekint vissza, az utóbbi években ismét népszerűvé vált a közösségi médiában, különösen a tinédzser fiúk körében. A közlekedési hatóságok arra kérték a közösségi oldalak üzemeltetőit, hogy távolítsanak el minden olyan videót, amely dicsőíti ezt a mutatványt. Emellett tájékoztató kampányokat indítottak, és drónokat is bevetnek a szabályszegők elfogására, írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.