Egy szülő számára nincs is rosszabb, amikor betegnek látja apró gyermekét, főleg ha kórházba kerül. A legtöbben ilyenkor mindent megpróbálnak megtenni, hogy meggyógyítsák vagy legalábbis enyhítsék a fájdalmát. Épp ezért fordult segítségért a nyilvánossághoz a debreceni Csenge édesanyja.
A nagycsaládos magyar édesanya a Remény Alapítványon keresztül osztotta meg szívhez szóló történetüket. Mint írják, Csenge 2017-ben lett beteg és állapota azóta sem javult. A szörnyű kórságot, ami ezt a kislányt sújtja, úgy hívják: immuntrombocitopénia, ami egy autoimmun eredetű betegség, vagyis a lép működése nem kielégítő.
A debreceni kislány hetente, kéthetente jár kezelésre. Ha éppen nem jók a vizsgálatok eredményei, akkor bent is kell maradnia a kórházban. Jelenleg sajnos az a helyzet áll fent, hogy egyre sűrűbben kell vért kapnia Csengének, akinek csontvelő transzplantációra lenne szüksége. A műtét után pedig egy különleges, úgynevezett steril szobára is szüksége lenne, hogy biztosan és végérvényesen felépüljön.
„Van 7 kiskorú gyermekem. A betegség és az alacsony jövedelem miatt nehéz anyagi helyzetbe került a család. Rengeteg időt töltünk kórházban, és ami kis pénzünk van ilyenkor az el is fogy, nem is szólva arról, hogy otthon a többi gyermekemről is gondoskodnom kell. Szeretném kérni, hogy amennyiben tehetik, támogassák Csenge gyógyulását! Előre is köszönök minden segítséget” – nyilatkozta az édesanya az alapítványnak.
Ha szeretnéd segíteni Csengét és családját azt a Remény Alapítványon keresztül teheted meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.