Nagyobb kedvezmények jöhetnek a fizetős utakon, és ezeket többen vehetik igénybe, mint ami a múlt heti hivatalos bejelentésben elhangzott. Nem négy, hanem öt vármegyében lesz olcsóbb az autópálya-használat 2026-ban, és a kedvezmény feltehetőleg nemcsak a helyieknek, hanem minden autósnak elérhető lesz – írja az Origo.
Eddig nem fordult elő, hogy csökkentsék a gyorsforgalmi utak díját, most azonban erre is sor kerülhet. Az ok az M1-es és az M30-as forgalomkorlátozásai. Az M30-as autópálya Miskolc észak és Szikszó közötti szakaszát 2024 februárjában teljes szélességben le kellett zárni, mert megsüllyedt. A helyreállítás ma is tart. Lázár János áprilisban közölte, hogy kompenzációként Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 65 százalékos kedvezmény jár majd 2026-ban. A rendelet értelmében a matricát mindenki 2500 forintért veheti meg, és ez az M30-as és az M3-as teljes szakaszára vonatkozik.
Szeptember elején Lázár János azt is bejelentette, hogy az M1-es évekig tartó felújítása miatt Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyékben az autósok féláron, 15 ezer forintért kapják meg az éves matricát. Ez a munkálatok teljes időtartamára érvényes, így évente mintegy 7 milliárd forint maradhat az autósoknál.
Vannak még kérdések, például hogy a budapestiek vagy a céges autók jogosultak lesznek-e a kedvezményre, illetve hogyan különítik el az átutazókat a helyiektől. Valószínű, hogy nem kell majd lakcímkártya a vásárláshoz.
A KSH közben közzétette az augusztusi inflációs adatot (4,3%), ami befolyásolja a díjak emelkedését. Az autopalyamatrica.hu számításai szerint 2026-ban a napi matrica 5550 forint, a 10 napos 6910, a havi 11 170, az éves vármegyei 7190, míg az éves országos 61 760 forint lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.