AktuálisKiderült, hogy az erényöv puszta kitaláció A fétiskedvelők újra divatba hozták az erényövet, sőt, már férfi változatát is árulják. A kínzóeszköznek beillő tárgyat ma többen hordják, mint a középkorban: akkor nem is ismerték.
AktuálisSarka Katát hazaküldték a kórházból Egyre fokozódik a feszültség Hajdúéknál, kisfiuk egy héten belül már harmadszor ugrasztotta szüleit. Tegnapra várták, jóslófájások is jelentkeztek, megint rohantak az orvoshoz, de Dani vagy Dénes (mindenképpen D betűs) még nem akart megszületni.
AktuálisRomagyilkosságok: besúgónak tartja társát K. Árpád Cs. István KBH-s (Katonai Biztonsági Hivatal) kapcsolatát feszegeti K. Árpád egy neki tulajdonított nyílt levélben. Cs. István ügyvédje lapunknak elmondta, miként szervezte be védencét a banda.
Test és lélekA főboszorkány szerint jövőre várható az anyagi fellendülés Tegnap a szerkesztőségünkben járt Szegedi Erika, Európa és Magyarország főboszorkánya. Az chaten érkezett, hozzá intézett kérdésekből kiderült, hogy az embereket jelenleg az anyagi helyzetük foglalkoztatja leginkább.
AktuálisFűszeres páclében érlelte az élő macskát Állatkínzásért tartóztattak le egy férfit, aki fűszeres páclében érlelt egy élő macskát.
AktuálisWhoopi Goldberg a kormányfőhöz is bekopogott Hívatlan vendége volt a napokban David Cameronnak. A brit kormányfő ajtaján ugyanis az egyik reggel teljesen váratlanul Whoopi Goldberg kopogtatott. Az amerikai színésznő nagy rajongója a politikának, ezért döntött úgy, hogy felkeresi Nagy-Britannia...
AktuálisMichael Douglas torokrákban szenved A 65 éves amerikai színész torkában tumort találtak. Intenzív kórházi kezelésre szorul - adta hírül tegnap este a People magazin internetes oldala.
AktuálisKülön felvonó jár Nicole Kidman autójának Fényűző házat vásárolt magának Nicole Kidman. A színésznő új otthonában még az autót is lift viszi fel az emeletre, nehogy a színésznőnek le kelljen menni a garázsba.
AktuálisElhunyt Mariann TRAGÉDIA - Családja Mariannért küzd – számoltunk be tegnap Pataki Mariann történetéről. Tegnap délután fél négykor kaptuk a szomorú hírt a családtól: a súlyos beteg fiatalasszony örökre itt hagyta kislányát, a tízéves Szandikát,...
SportCrouch sorozatban félrelép Első körben aligha Peter Crouchra osztottuk volna a szívtipró szerepét, ehhez képest egymást érik a hórihorgas angol focista szexbotrányai.