SportBefejezte a bulizást a világelső A világ első számú teniszezője, Novak Djokovics úgy érzi, nagyon jót tett neki a maga mögött hagyott néhány hét pihenés, feltöltődött, így folytatódhat az idei sikersorozata.
Aktuális145 centi alatt ingyen vár a fővárosi állatkert Gyerekzsivajtól volt hangos tegnap a Fővárosi Állat- és Növénykert, és ez így lesz ma és holnap is.
AktuálisVígan ficánkol a műfarokkal - fotó Winter, a világ első protézissel rendelkező palackorrú delfinje, akinek szívmelengető története Hollywoodot is megihlette.
SportEgymilliárd forintot csaltak ki a focista nevében Bács-Kiskunban Huszonegy magánszemélyt „húztak le” közel egymilliárd forinttal Bács-Kiskun megyében a Humanity Football Club nevében.
AktuálisNégyszeres kereset vár külföldön Az egészségügyi és a vendéglátó-ipari végzettséggel rendelkező magyaroknak éri meg leginkább az unió nyugati államaiban munkát vállalniuk. Míg itthon százezer forint alatti a nettó bérük, Ausztriában ennek négyszeresét kapják kézhez euróban.
CelebNorbi új feladatot kapott az X-Faktorban Kiderült, valóban Ördög Nóra mellett lesz látható Király L. Norbert az X-Faktor 2011-ben. Az énekes azonban nem az élő show műsorvezetőjeként kap szerepet, az internetes közvetítés riportere lesz.
SportLeo Beenhakker kitúrja a kispadról Mészölyt? Új edzőt ültetne az Újpest kispadjára Leo Beenhakker, a nemrégiben kinevezett holland sportigazgató. Amíg ez nem történik meg, maga venné át az eddig győzelem nélkül álló csapat irányítását.
AktuálisÚtban volt Seffer? A Debreceni Egyetem és az Országos Kardiológiai Intézet is végez őssejtkutatást és alkalmazási eljárást, állami támogatással – írta tegnap délután kibocsátott közleményében dr. Seffer István. A plasztikai sebész úgy véli,...
CelebSzily Nóra ismét lelki társ lesz Ismét van munkája Szily Nórának a hamarosan induló X-Faktorban. Az újságíró megtiszteltetésnek vette, hogy idén is őt kérte fel az RTL Klub stábja.