AktuálisCsatáry László menekül a nácivadászok elől Tegnap több tucatnyian tüntettek az előtt a Győri úti ház előtt, ahol Csatáry László, a most leleplezett 97 éves háborús bűnös lakott. Itt derült ki: körülbelül két hónapja már elköltözött innen.
CelebÉletveszélyes jelenet miatt aggódik Détár Enikő A Rózsák háborúja a színpadon elevenedik meg. A darabban a Rose házaspár csúnya halált hal: lezuhannak egy csillárral együtt. Rékasiék dublőr és biztosítókötelek nélkül vállalták, hogy felkapaszkodnak a magasba.
SportCsalással vádolják Cseh Lászlót Alig tíz nappal a londoni rajt előtt megvádolta egy sporttársa a háromszoros olimpiai ezüstérmes úszót, Cseh Lászlót. A szövetség fegyelmit indít és beperli a rágalmazót.
CelebKerényi: nem üldöztem el Szinetár Dórát Szinetár Dóra az Operettszínház igazgatóját hibáztatja, amiért távozott a társulattól, Kerényi Miklós Gábor viszont azt mondja, a színésznőt nem lehet meggyőzni arról, hogy nincs igaza.
CelebRiadalmat okoz Gáspár Bea melle Gáspár Beának nyolc évvel ezelőtt a veszélyes PIP-implantátumot ültették be a mellébe. Győzike nyugodtabb lenne, ha kicserélnék a szilikont, ám a 38 éves asszony hallani sem akar a műtétről.
AktuálisSzexvágy hajtotta Bándy Kata gyilkosát Beismerő vallomást tett az a férfi, akit a pécsi rendőr - pszichológus, Bándy Kata meggyilkolásának gyanújával vettek őrizetbe. P. László többször volt büntetve, de sohasem erőszakos cselekmények miatt. Egy ismerőse szerint azonban úgy...
AktuálisEgy hónapig tartották fogva 12 éves kislányukat Shawn és Joanna Blackstone ketrecbe zárva tartották kislányukat. A gyermeket a házuk alagsorába száműzték, mialatt a többi gyerekük az emeleten játszott a számítógépen.
CelebLopez túl sok pénzt kért Jennifer Lopez a könnyeivel küszködve jelentette be a minap, hogy nem ül be többé az American Idol zsűrijének székébe, mert a saját karrierjére akar koncentrálni.
SportSzegénységben él Balotelli igazi anyja Nem akar fián élősködni Mario Balotelli édesanyja, aki még Olaszországban mondott le gyermekéről, amikor a kisfiú két esztendős volt.