CelebSok női szívet megdobogtat majd a TV2 új sármőre Bányai Miklós, az egri színház egykori művésze lesz a TV2 új tehetségkutatójának riportere. Előre borítékolható: a sármos férfi sok női szívet megdobogtat majd.
SportKétmilliárd forint az NB I vesztesége Muszbek Mihály sportközgazdász tanulmánya szerint 2011-ben kétmilliárd forint veszteséget termeltek az NB I-es klubok. A szakértő amondó, 4,5 milliárdból lehetne magyar BL-csapat.
AktuálisZavaros ügy: rémségekkel vádolják Dan atyát Kiskorúak veszélyeztetésének gyanújával tartóztatták le Dan atyát. Három szülő jelentette fel, akik szerint az atya szexuálisan zaklatta a kicsiket. A férfit ismerők szerint bosszúhadjáratról van szó.
CelebSchobert Norbi családjában nem lesz mihaszna újgazdag Így nevelnek ők 4. rész - Sokan úgy tartják, a sztárcsemetéknek csak megszületni volt nehéz. Tény: van ebben némi igazság. Sorozatunk mai részében Norbiék nevelési módszereivel ismerkedhetnek meg.
AktuálisKínzással gyanúsítják Lászlót Kihallgatták a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót, majd házi őrizetbe helyezték. A 97 éves egykori rendőr százados a kassai gettó parancsnokaként 15 ezer zsidó deportálásáért felelős.
CelebÚj csatornához igazol Puzsér Róbert Molnár Karesz, Krausz Tivadar, Farkas Erzsébet és Puzsér Róbert. Hogy mi bennük a közös? A Bors elárulja: ők mindnyájan a Fix HD TV műsorvezetői.
CelebHernádi Judit: lassan nyírnak ki minket! A Játékszíntől megvonták a támogatást, ezért a társulat nélküli teátrumban többé nem lép színpadra Hernádi, Gálvölgyi és több remek színművész. A kiválóságokat letaglózta a döntés.
AktuálisKijátszotta a rendőröket Bándy Kata gyilkosa Kis híján egérutat nyert a rendőrök elől Bándy Kata gyilkosa. A Bors információi szerint elfogását megelőző napon P. László hidegvérrel elsétált az őt fotó alapján kereső rendőrök elől.
Celeb Balotellivel pózolt Paris Hilton A híres-hírhedt futballista Ibizán futott össze a világhírű örökösnővel, ahol hatalmasat buliztak együtt.