CelebMatthew McConaughey nem tér vissza a képernyőre Az Oscar-díjas színész nélkül folytatódik A törvény nevében második szériája. Matthew McConaughey éppen a vasárnap éjszakai díjátadó színfalai mögött közölte a rossz hírt a tévézőkkel.
SportPuskásnak csak a becenevét kapja a felcsúti aréna Mivel már fogalat a Puskás-stadion név, mást kellett kitalálni a Felcsúton épülő sportlétesítménynek. Most kiderült, a legendás magyar focista becenevét kapja majd a stadion.
AktuálisFelfedi a titkát a világ legöregebb embere A sushinak, a makrélának és a nyolc óra alvásnak tudja be a világ legidősebb embere, hogy most 116. születésnapját ünnepli. A férje elvesztését 1931 óta nem heverte ki.
AktuálisSzendviccsel mentette meg a vérző kutyát a sztrádán A houstoni férfi a rádióban hallotta, hogy veszélyben van egy sérült kutya az autópályán, és mivel úgyis arra volt dolga, úgy gondolta, megmenti. Az állatot kórházba vitte, de még nem tudni túléli-e a kalandot.
AktuálisÁllóháborúznak a Krímben – már lövések is dördültek Cáfolta Moszkva, hogy ultimátumot adott volna Ukrajnának a megadásra, nem is támadott a határidő lejárta után. Obama szankciókat helyezett kilátásba, Putyin pedig lefújt egy hadgyakorlatot.
CelebCurtis félárváknak segít elindulni a zenei pályán A rappert saját műsorral várták az újpesti gyermekotthon hálás kis lakói.
AktuálisKifosztotta áldozatát az álleolvasó Villanyóra leolvasónak adta ki magát egy 35 év körüli férfi XX. kerületben az Emőke utcában. Becsengetett áldozata otthonába, majd késsel megfenyegette az ott lakó nőt. Műszaki cikkeket, készpénzt és ékszereket vitt el.
SportHúsz maratont futott a lélekgyógyász pap Dióssy Ivánt 60 éves kora után szentelték pappá. A háromgyermekes, három unokájára büszke férfi hosszú utat járt be odáig, hitének egyik alapköve a futás. Húsz maratont teljesített.
AktuálisKáromkodott a pápa a hívők előtt Elkáromkodta magát a pápa a Szent Péter téren a hívők előtt. Mentségére legyen mondva: véletlenül szaladt ki a száján az obszcén olasz szó, mert rosszul ejtett egy szalonképes kifejezést.
AktuálisMegúszta a börtönt az élettársát feldaraboló budapesti nő Felmentette a bíróság az emberölés vádja alól T.Editet, aki 2011 telén, Budapest XVIII. kerületében megölte, majd feldarabolta párját. A nőt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik. A mai döntés értékmében...