Aktuális

Oszter Sándor még öt gyereket vállalna

K. K.

Létrehozva: 2018.11.21.

Ha tehetné, még most is vállalna vagy öt gyereket Oszter Sándor, aki mindig is nagy családról álmodott. A színész a nyolcéves Hunorral vigasztalódik, és reméli, hogy lánya megajándékozza még egy unokával.

Oszter Sándor mindig is nagy családra vágyott, ám karrierje és töretlen népszerűsége nem tette lehetővé, hogy sokszoros édesapa lehessen. Rózsa Sándor egykori megformálója ma is aktív életet él, színházban, filmekben játszik, kevéske szabadidejét pedig igyekszik imádott unokájával, Hunorral tölteni.

– Iskolai szünetekben és hétvégente szinte mindig itt van nálam, Diósjenőn. Reggeltől estig meg sem állunk, annyi közös programot szervezünk. Tanulunk, túrázunk, quadozunk, horgászunk, célba lövünk, lovagolunk, vadászunk; bár utóbbi Hunor jelenlétében inkább vad­űzés szokott lenni – nevet Oszter Sándor, akinek kisunokája legutóbb egy tüsszentéssel megmentette a vadkan életét.

– Egyébként minden elfogultság nélkül meg kell jegyeznem, Hunor elképesztően tehetséges. Nyolcéves, és már több hangszeren játszik. Zongorázik, dobol, furulyázik, rettentő jó hallása van, mindemellett pedig komolyan sportol, aikidózik. Igazi kis túlélő – mondja a büszke nagypapa, aki egyáltalán nem tartja magát aggódós nagyszülőnek.

– Szeretném, ha Hunornak mi­nél több élményben lenne része. Persze biztos van, aki már sikítófrászt kapna attól, ha az unokája egyedül quadozna vagy lovagolna, de én nem. Nyilván nagyon fi­gyelek és vigyázok rá, a fél szemem mindig rajta van, de nem esem kétségbe attól, ha a fo­gócskán kívül mást is szeretne játszani. Attól különben is hamar kifulladok – jegyzi meg mosolyogva a színész, aki nem bánná, ha még több gyerek rohangálna körülötte.

– Imádom a kicsiket, nagy szívfájdalmam is, hogy a lányomnak, Szandrának nem született kistestvére. A rengeteg elfoglaltságom nem tette lehetővé, hogy több gyereket vállaljak, de ha lehetne, esküszöm, még most is bevállalnék vagy ötöt – nevet Sándor, akinek ha már fél tu­-cat gyermeke nem is, jó néhány unokája azonban még bőven lehet.

– Csak győzzem kivárni. Minden kívánságukat lesni fogom.

73 évesen lett apa

A külföldi sztárvilágban Mick Jagger volt az, aki két éve, 73 évesen újra apa lett. Az énekest a balett-táncos Melanie Hamrick ajándékozta meg a nyolcadik gyerekével. A Rolling Stones frontembere azért nem veszi ki a részét az aktív nevelésbôl, nem az a tipikus kispapa, hiszen barátnőjével külön élnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól