AktuálisMég csak kilenc, mégis terrorban tartja szüleit Már a rendőrség is jól ismeri a gyerkőcöt - pedig még a tízéves kort sem érte el. Ugyanakkor a kisfiú koránt sem emlékeztet Dennis, a komiszra: sokkal inkább egy rossz rémálom, mint egy aranyos rosszcsont.
CelebŐze Áron nejével együtt társulatot keres A Magyar Színház az egykori igazgatóját és feleségét is elbocsátotta.
AktuálisVerekedtek a mozgássérült parkolóhelyért - videó Két, mozgássérült kártyával rendelkező vásárló egyszerre próbált meg az őket megillető helyre beparkolni az egyik bevásárlóközpontnál. A küzdelem vége egy jó kis bunyó lett, aminek végén az egyikük a kórházban kötött ki.
AktuálisFriss: bombát találtak a Déli pályaudvarnál Három utca egy-egy szakaszát is lezárták a hatóságok csütörtök délután a főváros I. és XI. kerületében, miután földmunkák végzése közben - feltehetően - második világháborús tüzérségi lövedékre bukkantak.
AktuálisKényszergyógykezelésre ítélték a kulcsi gyilkost Jogerősen kényszergyógykezelésre ítélték a kulcsi gyilkosságok elkövetőjét, a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett végzésében helybenhagyta a Székesfehérvári Törvényszék döntését.
AktuálisFél év börtön egyetlen csók miatt A férfi bűne annyi volt, hogy nyilvánosan, egy autóban csókolózott egy hölggyel. A szigorú szaúdi törvények szerint örülhet, hogy megúszta ennyivel, és nem toloncolták ki az országból.
AktuálisHorror: groteszt állatkát vettek videóra Láthatóan nincs tisztában azzal az ifjú kecske, milyen félelmetes látványt nyújt: boldogan nézelődik, hol gazdáira, hol a kamera lencséje felé.
AktuálisHihetetlen felvétel: centikre a turisták fejétől landolt a gép Elképesztő videó látott napvilágot: a lassított képsorokat látva azt várná az ember, hogy mindjárt leskalpolja az utasszállító a strandon napozókat.
AktuálisFogával húzza el a terepjárót a szupernagyi - videóval Nem mindennapi dolgot visz véghez a 81 éves nagymama, amivel az egyik kínai tehetségkutató műsorban is feltűnt már. Kicsi a bors, de erős.
CelebHihetetlenül gömbölyű Sarka Kata feneke! Most mindenki megtudhatja, milyen gyakorlatokat kell végeznie, ha Hajdú Péter nejének formáihoz hasonlókkal szeretne rendelkezni.