AktuálisKeménykedett Biszku Béla a bíróságon Frissebbnek, beszédesebbnek tűnt, de azért kétszer is elbóbiskolt a bíróságon Biszku Béla. A 94 esztendős, volt kommunista belügyminiszter 2012 óta tartó pere első fokról kezdődött újra tegnap a Fővárosi Törvényszéken.
CelebKiengedték: Lajcsi felesége ártatlan? Lajcsit és bűntársát másodfokon is előzetesben hagyták, neje, Boglárka azonban szabadul. A feleség esetében a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja hiányzik.
AktuálisPókember mentette ki a családot a lángoló autóból A házaspár hároméves gyermekével éppen a kórházba tartott, amikor az autójukból felcsaptak a lángok. Szerencséjükre egy szuperhős éppen a közelben volt, és megmentette életüket.
AktuálisEsterházy Péternek hasnyálmirigyrákja van Az író betegségéről a környezete már korábban tudott. Az Élet és Irodalom a mai számában viszont megjelent a göteborgi könyvvásárra írt levele, amelyben megemlítette.
AktuálisMigránsok miatt lakoltatják ki a lakásából Két évtizede él ugyanabban a házban, ám most az Európa-szerte tomboló menekültkrízis miatt kénytelen elköltözni.
AktuálisSegítség helyett szörnyű dolgot tett a balesetet szenvedett nővel A nő nagyon megörült, amikor felborult autójában azt hallotta, hogy egy másik ember megállt az út szélén. Ám ami ezután történt, arra senki sem számított.
AktuálisEz a férfi szembeszállt az oregoni lövöldözővel – fotók Az egykoron a hadseregben szolgáló férfi reggel felköszöntötte kisfiát, majd elindult órájára az Umpqua egyetemre. Öt lövést kapott, hősiességével emberek életét mentette meg.
AktuálisOvisok is ehettek volna a ceglédi romlott húsból Több mint két mázsa húst és egyéb élelmiszer foglaltak le egy közétkeztető cég ceglédi főzőkonyhájának raktárában a NÉBIH ellenőrei, majd rögvest elrendelték annak megsemmisítését.
AktuálisFriss: 18 év fegyház a combinós gyilkosnak! Szándékos emberölésben, garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék a combinós gyilkost péntek délben.