AktuálisSegítség helyett szörnyű dolgot tett a balesetet szenvedett nővel A nő nagyon megörült, amikor felborult autójában azt hallotta, hogy egy másik ember megállt az út szélén. Ám ami ezután történt, arra senki sem számított.
AktuálisEz a férfi szembeszállt az oregoni lövöldözővel – fotók Az egykoron a hadseregben szolgáló férfi reggel felköszöntötte kisfiát, majd elindult órájára az Umpqua egyetemre. Öt lövést kapott, hősiességével emberek életét mentette meg.
AktuálisOvisok is ehettek volna a ceglédi romlott húsból Több mint két mázsa húst és egyéb élelmiszer foglaltak le egy közétkeztető cég ceglédi főzőkonyhájának raktárában a NÉBIH ellenőrei, majd rögvest elrendelték annak megsemmisítését.
AktuálisFriss: 18 év fegyház a combinós gyilkosnak! Szándékos emberölésben, garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék a combinós gyilkost péntek délben.
AktuálisRendőrség védi a menekülteket rugdosó László Petrát? A Népszabadság úgy tudja, László Petra védelem alatt áll, de erről eddig sem a rendőrség, sem a Terrorelhárítási Központ nem nyilatkozott. Állítólag azért, mert nem akarnak provokálni.
AktuálisVéletlenül engedték ki a sittről a gyilkost Hatalmas hibát követtek el egy börtönben: kedden szabadlábra helyeztek egy elítélt gyilkost - akinek még több, mint három évtizedet kellett volna a rácsok mögött töltenie.
CelebMegfestette a kisfiát Fábry Sándor exe - fotó Akvarellfestményen örökítette meg bensőséges kapcsolatát kisfiával Hada Renáta, Fábry Sándor exkedvese.
AktuálisTatabányai kislánynak mutogatta a péniszét ez a nagy tokájú férfi A tettes elővette nemi szervét a 10 éves lány előtt, mire a gyermek hazafutott és a történteket elmesélte az anyjának. A rendőrség keresi az illetőt.
AktuálisBors-teszt: senki sem verte át a vak lottózót - videó Mit tesznek az emberek, ha egy vak megnézeti velük a nyertes lottószelvényét? Közlik vele a hírt vagy elteszik a szelvényt?