AktuálisSzerepe miatt ugratják Ónodi Gábort A Bogaras szülőkben az évszakok is kissé bogarasak: novemberben például épp április 1. következik a tízrészes sorozatban.
AktuálisMost 1 milliót fizet Zsuzsáéknak Bors Kapitány Nem tervez nagy karácsonyi költekezést Gál Józsefné Zsuzsanna, aki megnyerte a héten a Bors egymillió forintos díját. Elteszi inkább tartaléknak.
AktuálisEttől lesz intenzív íze a körömpörköltnek! Ahogyan hűl a levegő, egyre gyakrabban kívánjuk meg a tartalmasabb ételeket. Egy jó cupákos körömpörköltnek pedig ki tud ellenállni?
AktuálisÁllatkertben is élnek hibridek Azt biztosan tudja, hogy az öszvér a ló és a szamár keresztezéséből létrejött hibrid. No de ortigrisről és birkecskéről hallott-e már?
SportGriezmann nem akar behódolni Messinek Lassan kilenc éve, 2010 februárja óta nem nyert tétmeccset az Atlético Madrid focicsapata a Barcelona ellen, ám a fővárosiak trénere, Diego Simeone azt szajkózza, hogy ma elkapják a katalánokat.
CelebB. Tóth László: Azt sem tudtam, mit jelent, hogy diszkó Rádiót és televíziót szerelt egykoron, sőt még egy gimnáziumi együttesben is játszott. Szerelme a zene volt, de szerencsére nem a hangszereket választotta, inkább megalapították az akkor újdonságnak számító Magnósklubot. 1982-től...
AktuálisLassan, de drágulni fog a kávé Néhány hét alatt 30 százalékot emelkedett a kávé tőzsdei ára. Drágulni fog a boltokban kapható őrlemény is?