AktuálisMár többször feljelentették a doktornőt verő mentőst Kollégái is többször jelezték, hogy valami nem stimmel O. Gáborral. A mentőápoló a földre tepert egy doktornőt a kistarcsai kórházban.
AktuálisCsatornából szedték ki a pucér férfit – 18+ fotók A nem kifejezetten szégyellős manchesteri férfi úgy döntött, hogy megmártózik a város egyik kanálisában. Ám ő váltig állítja, volt rajta nadrág, amikor a vízbe ugrott.
AktuálisFriss: 17 évvel a borzalom után fogták el a fehérvári csecsemőgyilkos anyát Napra pontosan 17 évvel az elkövetés után fogták el azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte csecsemőjét. A nő már várta, hogy a bűne miatt cipelt terhétől megszabaduljon.
AktuálisBúcsúlevelet hagyott a halálba menekülő tatabányai tanár Búcsúlevélben magyarázta meg tettét a gyilkos tatabányai pedagógus, Cs. Jenő. A feleségével, majd magával is végző nyugdíjas igazgató fia ellen szabálysértési eljárást indítottak.
AktuálisKét sör után ütötte el a motoros párt László Két család élete ment tönkre a hétvégén Jászárokszálláson. M. László IFA teherautójával kanyarodás közben összeütközött egy motoros párral, akik azonnal szörnyethaltak.
AktuálisMagát buktatta le a pancser cserbenhagyó Nem az eszéből fog megélni az a 23 éves férfi, aki még szeptember végén okozott balesetet Kiskunmajsa közelében.
AktuálisMagyarországra tartott a brit pedofil, mikor elkapták Magyarországra akart repülni egy pedofil brit férfi, amikor az utolsó pillanatban lekapcsolták a rendőrök Írországban.
AktuálisRendőrség védi a menekülteket rugdosó László Petrát? A Népszabadság úgy tudja, László Petra védelem alatt áll, de erről eddig sem a rendőrség, sem a Terrorelhárítási Központ nem nyilatkozott. Állítólag azért, mert nem akarnak provokálni.
AktuálisEgy hónapig élt megfojtott anyjával a lakiteleki rém A zsaruk először azt hitték természetes halált halt a 86 éves lakiteleki asszony. Később kiderült: fia megfojtotta, majd egy hónapig rejtegette a házban, miközben vele lakott.
AktuálisElfogták a kalocsai mulatós zenész gyilkost Kalocsán fogták el Sz. Pált. A férfi a Népszínház utcában gyilkolta meg szeretőjét, majd szőnyegbe csavarva egy kalocsai ház udvarán rejtett el. Sz. Pál korábban mulatós zenéléssel is foglalkozott.