AktuálisOrvosi csoda: szült a szerveitől megfosztott nő Csodájára járt az összes orvos Miamiban annak a két hete született kisbabának, akit egy katari nő hozott világra. A kismamának ugyanis öt(!) szervét át kellett ültetni, és senki nem hitte, hogy valaha gyereket szülhet.
Aktuális4,8 millióval ment iskolába a kislány Egy hatodikos kislány 20 ezer dollárral ment iskolába. Amint beért, elkezdte szétosztani. Még nem tudni, miért vitt el otthonról ennyi pénzt.
CelebVarga Iza leszokott a féltékenységről Meglepő, hogy egy olyan sugárzó színésznő, mint Varga Izabella sokszor elégedetlen az alakjával, sőt mint azt a Borsnak elmondta, korábban féltékenykedett a férjére is.
AktuálisTragédia: egy lövöldözést túlélt, a másodikba belehalt a csecsemő Hat hónaposan már egy halálközeli élményen volt túl a kis Jonylah Watkins. A kislányt egyszer már meglőtték még mikor anyja méhében volt. Fél évvel később pedig a gyerek ismét egy tűzharc középpontjába került. Ezt már nem élte túl.
AktuálisUnokájáért úszott a halálba a nyugdíjas Az ötéves kislányt egy portugál tengerparti szakaszon ragadta magával egy erős hullám. A 66 éves férfi azonnal beúszott érte, ám nem sikerült kimentenie, sőt, ő maga is vízbe fulladt.
AktuálisKisiskolások ruhájára kente a spermáját A perverz manchesteri férfi iskolás kislányok ruháját és harisnyáját maszatolta össze ondójával, ám végül lakossági bejelentések nyomán lebukott.
CelebBruce Willis: négy lány elég Az 57 éves színész mostanában sokat vitatkozik a feleségével. Emma nagyon szeretne még egy kisbabát, míg ő nem akar ötödik gyereket.
AktuálisNem engedik szüleihez Elzát, a kisoroszlánt Még nyolcvanöt kilót kell híznia a kecskeméti kisoroszlánnak, hogy összeengedjék a szüleivel. Elza kiköltözött a vadaspark igazgatójának, Pullai Bélának az irodájából, de továbbra is pótapját tartja játszópajtásának.
AktuálisHét évet várt vesére a 11 éves Vanessza Rekordhosszú ideig, hét évig várt új vesére egy 11 éves lepsényi kislány. A gyermek végül Németországból kapott szervet annak köszönhetően, hogy Magyarország egy éve tagja a nemzetközi donorhálózatnak.
CelebGesztesi és Claudia lányára külön személyzet vigyáz Gesztesi Károly és Liptai Claudia hétvégenként együtt áll A Nagy Duett színpadán a SuperTV2-n. Lányuk a tévében nézi őket, de a műsor végére rendre elalszik.