AktuálisAnyu fehérneműjében erőszakolt a papám Mivel nem tudta, mi a normális, kislányként az is normálisnak tűnt, hogy mostohaapja beteg pornófilmeket nézet vele és molesztálja. Megdöbbentő vallomás egy kétgyermekes anyukától.
AktuálisKét gyerekrabló járt Dunakeszin Felhívást tett közzé Facebook-oldalán a Dunakeszi Tenisz Klub. E szerint az egyik edzés után a pálya előtt várakozó kislányt két, fekete dzsippel közlekedő férfi megpróbálta elrabolni.
AktuálisLefagyasztották orvosai a halálos beteg kétévest A kétesztendős Matheryn Noavaratpong a legifjabb a világon, akit levettek a létfenntartó készülékekről, majd lefagyasztottak, mert nincs gyógymód az agytumorjára.
AktuálisKis híján belehaltak a szelfizésbe a kiskamaszok Mindig csak az a hülye szelfizés! Csupán métereken múlott az élete három kislánynak miatta.
AktuálisSzépen felöltöztetett csecsemőt tettek a Heim Pál kórház inkubátorába Ismét elhelyeztek egy csecsemőt a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephelyén lévő inkubátorban - közölte az intézmény főigazgató főorvosa hétfőn az MTI-vel.
Test és lélekErdélyi Mónika: Voltam ötven és hetvennégy kiló is A FEM3 Café vendég műsorvezetője szerint csupán elhatározás kérdése a sikeres fogyókúra. Néhány hónapja benne is megérett a döntés, diétázni kezdett és búcsút intett makacs kilóinak. Azt vallja, a finom falatokat nem szabad megtagadnia...
SportVérző sebekkel is megfőzi a vacsorát a kempós Ritka az olyan család, amelyikben férj és feleség egyaránt vb-győztes. A jászberényi Cseh-Lantos família történetesen a kempó sportban.
CelebMegmutatta kislányát a nőverő rapper Chris Brown egy darabig tagadta, hogy az övé lenne a kislány, de ma már büszkén pózol vele.
AktuálisPénzkereső sztárt csinált 14 hónapos gyerekéből Igazi bébicelebet kreált kislányából a sydney-i Schye Fox: Millie-Belle Diamond még csak tizennégy hónapos, de máris száztizenötezer követője van az Instagramon.
CelebZsüti könnyező özvegyét köszöntötték a sztárvilág Könnyek és sok nevetés – így emlékezett a sztárvilág és a közönség G. Dénes György szövegíróra. Zsüti özvegye hálás volt az est után.