AktuálisBuszmegállóban gázoltak halálra egy férfit A 38 éves férfit egy BKV-busz ütötte el, azonnal belehalt a sérüléseibe. A baleset körülményeit vizsgálják.
AktuálisAz özvegy szerint balesetben halt meg Katona Üres altatós dobozokat találtak a kedden elhunyt színész, Katona János lakásában. Élettársa szerint baleset történt.
AktuálisTeherliftben gyilkolt a hűtőszekrény Nem mindennapi munkabalesetben vesztette életét egy olasz fiatalember a svájci Sankt Moritzban. Rázuhant egy hűtő – a liftben.
AktuálisVakon követték a navigációt a végzetes zuhanásba Hat éve lezárt útra vitte őket a navigáció, mégsem fogtak gyanút. A férj megúszta, felesége halálra égett a roncsok között.
AktuálisSzabadlábon a repülőgépen fajtalankodó A férfi a mellette ülő 3 éves kisfiút fogdosta, de szerencsére időben sikerült megakadályozni, hogy tovább fajtalankodjon. Egyelőre szabadlábon védekezhet.
SportKiengedték a görög válogatottakat a kórházból A görög labdarúgó-válogatott mindhárom játékosa elhagyhatta a kórházat hétfő este - közölte Magyar Honvédség Egészségügyi Központja.
SportFelvonulással búcsúztak a magyar navigátortól Autós felvonulással és gyertyagyújtással búcsúztak a barátok, versenyzőtársak, ralirajongók Debrecenben Szabó Attilától, az Eger-ralin balesetben elhunyt navigátortól.
AktuálisGörög focisták szenvedtek balesetet Ferihegynél A Budapesten szereplő görög labdarúgó-válogatott három játékosa, Vangelisz Morasz, Panajotisz Tahcidisz és Jannisz Fetfacidisz sérült meg hétfő reggel a ferihegyi gyorsforgalmi úton történt halálos balesetben.
AktuálisHalálos baleset a Ferihegyi gyorsforgalmi úton Az első információk szerint egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek egy balesetben a Ferihegyi gyorsforgalmi úton.