AktuálisMegbízásból lopott 100 autót a banda Csupán egy autótolvaj lebukásának indult, de egy egész bűnszervezet akadt a rendőrség horgára, akik 2012 óta legalább száz személyautót lovasítottak meg.
AktuálisElsiratták társukat a lovas rendőrök Elbúcsúztatták a Készenléti Rendőrség (KR) Lovas alosztályának tagjai Zenészt, azt a 11 esztendős lovat, amelyik szombaton pusztult el. A hátas a rendőrnapi bemutatóról szökött ki és ütközött egy autóval.
AktuálisÁlrendőr akarta megerőszakolni a sétáló lányt Rendőrnek adta ki magát egy utcán sétáló lánynak egy férfi, bekényszerítette a kocsijába, majd egy elhagyatott helyre hajtva megpróbálta megerőszakolni. Az áldozatnak végül sikerült megmenekülnie.
AktuálisÍgy gázolták halálra a rendőrlovat Az egyik autó fedélzeti kamerájával készül felvételen látható, ahogy a hétvégén halálra gázolják a Dózsa György úton az ligetből kirohanó lovat. Csak erős idegzetűeknek!
AktuálisElhunyt hozzátartozói mellé temette el az aranyat Több millió forintnyi ékszer került elő egy szombathelyi sírból, miután a rendőrségen egy férfi beismerte: a temetőben rejtette el zsákmányát. Nem tudni, melyik rablásból származik az arany.
AktuálisFontos esemény lett az idei Pekingi Autószalon Még tíz éve sincs annak, hogy a kínai autópiac eszelős méretű fejlődésnek indult gyakorlatilag a nulla közeli szintről. A kínai autókereskedők havi szinten milliónyi autót értékesítenek, és a gyárak, beleértve az általunk ismert...
AktuálisFekete autóba tuszkolták Andit? Egyre több furcsa dologról beszél a két hete eltűnt, majd 27 órás bolyongás után megtalált tízéves kislány. A gyermeket elvették családjától, a hatóságok 30 nap után döntenek sorsáról.
CelebÉdeshármasban a golfozó Több éve már, hogy Tiger Woods megcsalási botrányával összetörte akkori felesége, Elin Nordegren szívét. Az azóta eltelt idő talán megszépítette a történteket, a felszarvazott asszony ugyanis a napokban a golfozóval és annak új kedvesével...
AktuálisGyász: lóhalál történt a rendőrnapon Személyautónak rohant egy megbokrosodott rendőrló szombat délután Budapesten, a Dózsa György úton. A sofőr megsérült, az állat elpusztult.