Fekete autóba tuszkolták Andit?

fekete
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 27. 08:35
Egyre több furcsa dologról beszél a két hete eltűnt, majd 27 órás bolyongás után megtalált tízéves kislány. A gyermeket elvették családjától, a hatóságok 30 nap után döntenek sorsáról.
M. S.

Harminc napra érvényes az Andika ideiglenes elhelyezéséről szóló határozat – tudta meg a Bors a kislány édesanyjától. Mint arról korábban beszámoltunk: az eltűnt kislány arról beszélt, hogy egy idegen házaspár rabolta el őt, ám neki sikerült megszöknie fogvatartóitól. Csakhogy úgy tűnik, a rendőrség nem hisz ebben a verzióban, ugyanis a XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője hozott egy határozatot, amely kiemeli a gyermeket családjából. Egyben kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást.

Az anya szeretné mihamarabb visszakapni kislányát, aki egyre több furcsa dologról beszél neki engedélyezett találkozóikon.

– Legutóbb Andi azt mondta, hogy egy fekete autóba tuszkolták be, ez teljesen új az eddig elmondottakhoz képest – mesélte az édesanya. – Szerintem is az a helyzet, hogy Andi kitalálja ezeket a dolgokat, már csak azt szeretném megtudni, miért teszi ezt. Nem igaz, hogy én sokat bántottam őt, inkább azt hiszem, hogy az eltűnésével és a meséivel akarja magára felhívni a figyelmem, többet akar kettesben lenni velem, úgy, mint amikor néhány hónapot Amerikában töltöttünk.

Krisztinát arról tájékoztatták a hatóságok, hogy a harminc nap elteltével Andikát újra pszichológus hallgatja meg, majd egy bizottság eldönti, hogy visszahelyezhető-e a családjába.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.