
Egy hete veszett nyoma K. László kispesti lakosnak. A férfi még múlt kedden reggel, 8 óra körül tűnt el a XIX. kerületi, Batthyány utcai lakásából. Azóta sem a családja, sem az ismerősei nem tudnak róla semmit. A rendőrség körözést adott ki ellene: eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyként tartják nyilván.

Az eltűnt férfit a környéken mindenki ismerte: gondnokként dolgozott abban a házban, ahol lakott is. Minden jel szerint, László aznap reggel is, a szokásos feladatát végezte. A családja értetlenül áll László eltűnése előtt.
Elment kihúzni a kukákat, és azóta nem láttuk
– mondta a Borsnak Csaba, az eltűnt férfi testvére, aki megkeresésünkre további részleteket osztott meg. Az elmondása szerint Lászlónak nem voltak olyan barátai vagy szokásai, amelyek magyarázatot adhatnának a hirtelen eltűnésére.
Én nem tudok róla, hogy bárkihez ment volna. Ha lett volna ilyen, biztosan tudnék róla
– fogalmazott Csaba.
A rendőrség is keresi a férfit, a körözése jelenleg is érvényben van, ám eddig a hatóságok munkája nem vezetett eredményre. Információink szerint, bár folyamatosan dolgoznak az ügyön, de egyelőre semmi nyoma Lászlónak.
Az eltűnés különösen aggasztó a hozzátartozói számára, mivel László, a munkája mellett, fekvőbeteg édesanyjáról is gondoskodott. Az ismerősei állítása szerint, egy csupaszív férfi, aki mindig becsületesen végzi a munkáját, nincs konfliktusa senkivel, higgadt minden helyzetben.

Senki sem hiszi, hogy László önszántából tűnt volna el.
Ez egyszerűen nem vall rá
– írta egyik ismerőse, míg egy másik, ugyanabban a házban élő lakó szerint Lászlót egy rendkívül megbízható, lelkiismeretes embernek ismeri.
Ő nem az volt, aki csak úgy eltűnik
– fogalmazott.
Az eltűnt férfit a közösségi médiában is keresik. Egy felhívást is tettek közzé az ismerősei az Eltűnt Személyek Keresése nevű Facebook-csoportban.
Aki bármilyen információval rendelkezik K. László hollétéről, kérik, hogy hívja a 06 30 642 4854-es telefonszámot, vagy értesítse a rendőrséget.
Az ügy kapcsán eddig továbbra is több a kérdés, mint a válasz. A családja és az ismerősei is remélik, hogy a férfi mielőbb épségben előkerül. Lászlónak egy fiú-, valamint egy lánytestvére is van, mindannyian hazavárják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.