Durván összeverte apját egy újpesti férfi - Fotók

dulakodás
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 03. 13:40
Ennek köszönheti az életét az édesapa. A 30 éves újpesti férfi szabadlábon.

A Fővárosi Főügyészség a minap életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 30 éves újpesti férfival szemben, aki az utcán súlyosan megverte az édesapját. A férfi együtt élt apjával az újpesti lakásukban, kapcsolatuk régóta feszültséggel volt teli, és a konfliktusaik gyakran veszekedéssé fajultak – számolt be róla a Tények.

A 30 éves újpesti férfi szabadlábon.
A 30 éves újpesti férfi szabadlábon. 

2022 augusztusának egyik délutánján ismét összevesztek a lakásban. A vita lezárásaként a fiú kiment az utcára, és egy kővel betörte az apja kocsijának szélvédőjét. Miközben el akarta hagyni a helyszínt, észrevette, hogy az apja kijött utána. Ekkor visszafordult, és dulakodást követően háromszor ököllel megütötte apját, aki elesett és a kezével próbált védekezni. A fiú ezt követően fején és karján is megrúgta az apját.

Az újpesti férfi elmenekült a helyszínről

A konfliktus végül annak köszönhetően ért véget, hogy egy autó megállt, és az utasok segítséget nyújtottak a bántalmazott férfinak, míg a fiú elmenekült a helyszínről. Az apa számos sérülést szenvedett, az életveszélyes sérülés elmaradása a védekezésnek és a beavatkozóknak volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség vádiratot nyújtott be a szabadlábon védekező férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, és azt indítványozta, hogy a bíróság vele szemben börtönbüntetést szabjon ki.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.