Pásztor Erzsi nemrég töltötte kilencvenedik születésnapját, ám sajnálatos módon előtte pár nappal történt balesete nagyban befolyásolta a kerek évfordulót, mivel azóta is kötések vannak a lábain és a válla is rendkívüli módon fáj. A Szomszédok ikonikus Janka nénije azonban visszaállt a munkába és a saját maga humoros stílusával mesélt lapunknak az állapotáról, és arról, hogyan köszöntötték a Játékszínben.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő most arról beszélt a Borsnak, hogy miként érzi magát a csúnya esését követően.
Nem veszem halálosan komolyan a balesetet, hogy most lefekszem és soha többé nem kelek fel, de azért óvatos vagyok, mivel a vállamat folyamatosan jegelni kell a fájdalom miatt és a térdeimen is nyílt sebek vannak, amik borzasztóan fájnak
– mesélte a jelenlegi helyzetről a művésznő, akinek egy mindennapi szokásáról is le kellett mondania emiatt, amit Pásztor Erzsi lánya nem is sajnál annyira, mert féltette az elmúlt időben édesanyját.
Eléggé elvesztettem a szabadságomat, mivel az autómat is letettem, mert ugye abba csak bepattantam és intéztem a dolgaimat, de ettől is most megváltozik az életem. A lányomnak viszont igaza van, hogy ennyi idősen nem is kell ebben a városban autózni, mert borzalmas már a közlekedés
– árulta el a művésznő, hogy milyen következménye is van balesetének, de annyira nem bánja, hogy nem szállhat autóba, mert életveszélyesnek gondolja a mai utakat.
Pásztor Erzsinek viszont születésnapja is volt az elmúlt héten, amit tegnap a Játékszínben is megünnepelt és nem kis nevek sorakoztak fel a művésznő mellett.
Olyan váratlanul ért a felköszöntés, de nagyon pompás volt. Nem számítottam, hogy ilyen elegánsan ismét felköszönt engem a rendező és arra főleg nem, hogy a közönség ezt így fogadja, aztán ugye elmeséltem az esésem történetét, amin sokat nevettek, mert amikor az ember már így beszél róla, akkor már mulatságosnak hangzik
– számolt be a meglepetésről, ami egy fantasztikus élmény volt számára, mivel már tizenkét éve játsszák ezt a darabot és a színésztársak lassacskán családtagok lettek a művésznő számára.
Azzal nem számoltam a darabban, hogy a kerekesszéket hajtanom is kell, szóval nagyon megerőltettem a vállamat, de a Duraiban is fellépek hamarosan, ami egy rendkívül megerőltető műsor, szóval szólok majd a kollégáknak, hogy azért vigyázzanak rám
– mesélte Pásztor Erzsi és hozzátette, hogy sok ugrással és mozgással jár ez a darab, amit most nehezebben fog tudni megoldani, de szüksége van az előadásokra, mert ki szeretne szabadulni a bezártságból a művésznő, aki az elmúlt időben leginkább a felépülésre koncentrált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.