Mint arról a Bors beszámolt, 2025. augusztus 20-án bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Nagydorogon eltűnt egy 2 hetes csecsemő. Az egyenruhások azonnal megkezdték Zalánka keresését, de csak a holttestét találták meg órákkal később a település határában. Megállapították, hogy a nagydorogi csecsemőgyilkosság áldozata lett. A bűncselekménnyel a saját anyját, Viktóriát gyanúsítják.

A nő együtt élt a vőlegényével és az előző kapcsolatából származó ötéves fiával, Mátéval. A tragédia után a kisfiút kiemelték, és átadták a vér szerinti apja édesapjának, ugyanis István körülményeit nem találták megfelelőnek.
Minden rendben van a kisfiammal, az apámmal együtt gondoskodunk róla. Az anyját meg sem említi. Ha azt mondaná, hogy szeretné látni Viktóriát, elgondolkodnék rajta, hogy bevigyem-e hozzá a börtönbe, igaz, az a meggyőződésem, hogy az a legjobb Máténak, ha nem találkoznak
– mondta István, aki egyébként a gyilkosság utáni napokban még úgy nyilatkozott lapunknak, hogy nem tudja elképzelni a volt kedveséről, hogy bántotta volna az újszülöttet.
- Amíg együtt éltünk, szépen gondoskodott a fiunkról. Soha nem volt agresszív – szögezte le.
Olga, Viktória édesanyja töretlenül hisz a lánya ártatlanságában, és szeretné minél hamarabb meglátogatni a rácsok mögött. Egyelőre csak arra kapott engedélyt, hogy tiszta ruhát és pénzt küldjön Viktóriának. Molnár Péter, a gyanúsított kirendelt védője most a Borsnak kijelentette: a nyomozás előrehaladott szakaszba ért.
A gyanúsítottak addig nem fogadhatnak látogatót, amíg a vizsgálat során tartani lehet a tanúk befolyásolásától. Az érintetteket már érdemben kihallgatták, ezért a közeljövőben már engedélyezik, hogy a védencemet a börtönben felkeressék a kapcsolattartói
– mondta az ügyvéd.
Olga biztosan elsőként siet majd a lányához, hogy támogatásáról biztosítsa. Kérdéses azonban, hogy István kötelezhető-e arra, hogy Mátét bevigye Viktóriához.
Balogi Zsófia családjogi szakjogász kifejtette a Borsnak: könnyen előfordulhat, hogy a nő egy jó darabig nem találkozhat gyermekével.
A főszabály szerint a letartóztatott nő felügyeleti joga szünetel, hiszen egyértelmű, hogy egy ideig nem tud gondoskodni a gyermekéről. Fontos szempont, hogy a gyanúsított természetbeni gondozó szülőnek minősült, ezért az ő esetében felmerülhet a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatása, sőt, megszüntetése is
– magyarázta az ismert ügyvéd, és hozzátette: a megszüntetett felügyeleti jog esetében is engedélyezhető a kapcsolattartás. Az adott helyzetben a felügyelt kapcsolattartás jöhet szóba.
- Ennél a pontnál merül fel, hogy mi a gyermek legfőbb érdeke. A kisfiúnak alapvető joga, hogy a szülővel kapcsolatot tartson, ezt pedig csak a legindokoltabb esetben lehet megvonni tőle. Kérdés, vajon érdekében áll-e egy ötéves gyermeknek, hogy rendszeresen bejárjon egy bv-intézetbe egy olyan anyához, aki – a gyanú szerint – megölte a féltestvérét. Mindebből következik, hogy a gyanúsított nincs jó helyzetben – fejezte be Balogi Zsófia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.