Kegyetlenül meggyilkolták azt a kéthetes csecsemőt, akinek az eltűnését a nemzeti ünnepen jelentette be a családja a Tolna vármegyei Nagydorogon. A baba holttestét a várostáblától néhány száz méterre találták meg egy kukoricásban. A kis Zalán édesanyját a rendőrség őrizetbe vette, de a gyermek nagymamája, illetve az édesapja is meggyőződéssel hisz Viktória ártatlanságában.
A Bors megtalálta a meggyilkolt csecsemő, a kis Zalán családját. Olga, Viktória édesanyja kifejtette: biztos benne, hogy a lánya nem bántotta a gyermeket.
Nagydorogon most mindenki rólunk beszél és már a pokolba kívánják Vikit. Úgy ítélkeznek, hogy semmit nem tudnak a körülményekről. Ezt a kínt senkinek nem kívánom, amit most mindannyiunknak át kell élnie, de azt kijelenthetem, hogy inkább lennék én magam is a pokolban, csak ne kellene ezt a rémséget átélnem
– mondta a Borsnak Olga.
Az én lányom nem gyilkos! Ha az volna, nem nevelte volna szeretetben a nagyobbik gyermekét. Pontosan tudom, hogy Viki kiváló anya. Egyesek azt pletykálják, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett, de ez sem lehet igaz, hiszen a picit rendesen szoptatta és gondozta
– szögezte le Olga.
A nagymama elmondása szerint Viktória szerdán sétálni indult a kisfiával. Zalánkát babakocsiban tolta maga előtt. Szeretett volna bemenni a védőnőhöz adományruhákért, mert megfeledkezett arról, hogy épp ünnepnap volt.
Viktória nem sokkal azután, hogy elindult, sírva rohant haza és közölte, hogy eltűnt Zalánka. Elmondta, hogy hirtelen feltűnt egy fekete autó, aztán elvesztette az eszméletét. Mire magához tért, a babakocsi már üres volt, a lányom fején pedig egy púp éktelenkedett. Lehet, hogy valaki leütötte
– vélekedett Olga, és megjegyezte, hogy a lánya tartott a volt párjától, első gyermeke apjától, a férfi ugyanis nem tudta elfogadni, hogy Viki új kapcsolatban él.
A lányom kétségbeesett volt. Nekem kellett a házba betámogatnom, hogy össze ne essen. Mikor elmondta, mi történt, hívtam a rendőrséget. Ők azt mondták, hogy bízzuk rájuk a keresést. Én tehát tehetetlenül itthon várakoztam és a nagyobbik unokámra vigyáztam
– folytatta beszámolóját.
Viktóriát mentő szállította el otthonról, mert feltételezték, hogy belső vérzése van. A kórházból a család szerint már átvitték a rendőrségre.
Még egy pillanatra sem láthattam a gyermekemet, pedig én magam is Szekszárdra utaztam, hogy kihallgathassanak. A rendőrök ott fényképen megmutatták azt a fehér rugdalódzót, amit az elhunyt Zalán viselt. Megkérdezték, hogy felismerem-e a ruhát, és mikor igennel feleltem, közölték, hogy meghalt az unokám
– zokogott Olga, aki a lapunkon keresztül is szeretne a lányának üzenni:
Bízom Vikiben és a végsőkig kitartok mellette. Sokat imádkoztam a Jóistenhez, hogy segítsen rajtunk.
Attila, Viktória vőlegénye szintén gyászol: elsőszülött kisfiát már semmi sem hozza vissza.
Elvesztettem a mindenemet! Abban biztos vagyok, hogy a valódi gyilkos jelenleg is szabadlábon van. Az én párom képtelen megölni egy gyereket. Boldogan vártuk Zalánkát, miközben együtt neveltük az előző kapcsolatából származó, ötéves kisfiát, akit én a sajátomként szeretek. Mindent megadtam neki.
Attila nem szerette volna, hogy fényképet készítsünk róla, de azt megengedte, hogy gyermeke kiságyát megmutassuk.
Nem vagyunk gazdagok, de rengeteget dolgozom festőként. A lakrészünket is igyekszem apránként felújítani
– tette hozzá. - Készültünk az esküvőnkre, minden adott volt, hogy boldogok legyünk. Augusztus 20-án azonban véget ért az életem. Semmi értelme nincs már a létezésemnek, de abban biztos vagyok, megtalálom, aki bántotta a fiamat. Próbáltam a menyasszonyomnak ügyvédet találni, de egyelőre nem sikerült. Rajtunk senki nem segít... – kesergett Attila.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Az elsődleges nyomozati cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A rendőrség egyelőre nem közölte, van-e gyanúsított és ha igen, ki. Későbbre ígértek részletesebb tájékoztatást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.