Elképesztő: 15 éves kamaszt fogtak el Pest vármegyében, nem fogod elhinni, mit tett!

fiú
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 10. 11:10
A tini már volt korábban is gyanúsított más ügyekben.

Egészen döbbenetes ügy került napvilágra: a rendőrség közlése szerint egy mindössze 15 éves fiú törte fel több állami intézmény informatikai rendszerét. A tinédzser Pest vármegyében él, és a nyomozók szerint hónapokon át okozott fejfájást a hivataloknak.

15 éves
A 15 éves fiú mindent tagad. Fotó: Tero Vesalainen /  Shutterstock 

A történet tavaly ősszel vette kezdetét, amikor egy polgármesteri hivatal rendszerében szokatlan tevékenységet észleltek. Az egyik dolgozó adataival bejelentkezve az elkövető jogosulatlanul hozzáfért a szerveren tárolt fájlokhoz, amelyeket le is töltött. Néhány héttel később egy másik, állami szerv levelezőrendszerében bukkant fel, ahol már sokkal komolyabb támadást kísérelt meg.

A gyanú szerint több száz e-mail címre küldött ki olyan mellékletet, amely valójában rosszindulatú programot tartalmazott. A látszólag hivatalos dokumentum megnyitásával a címzettek számítógépére férkőzhetett volna be, és onnan adatokat szerezhetett volna meg.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szakemberei hamar ráálltak a szálakra. Sikerült beazonosítaniuk, honnan történt a behatolás, majd végül eljutottak egy Pest vármegyei tinédzserhez. A fiút szeptember 2-án fogták el, a lakásában házkutatást tartottak, ahol lefoglalták a számítógépét, a telefonját és minden adathordozót. Ezek vizsgálata jelenleg is zajlik.

A rendőrség három rendbeli információs rendszer elleni bűncselekménnyel gyanúsítja a fiatalt, aki azonban a kihallgatás során mindent tagadott. A nyomozás idejére szabadlábon védekezhet. Az ügy különösen aggasztó, mivel a fiú neve korábban már más hasonló támadásoknál is felmerült - írja a BEOL.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.