Rejtélyes holttest kilétét igyekeznek felderíteni a siófoki rendőrök. Annyi biztos, hogy a holtest Ságváron került elő. A maradványok miatt a somogyi rendőrök körözést adtak ki, amely részletesen tartalmazza az emberi csontlelet leírását – írja a sonline.hu.
A dokumentum szerint a koponyán a jobb oldalon, a halánték és a falcsont határán egy darab csont hiányzik, de a csont szélein nem látszik olyan sérülés, amely balesetre, ütésre vagy törésre utalna. A leírás alapján a hiány inkább más okból származik. A koponyatető belseje földdel szennyezett, ami arra utal, hogy a maradvány hosszabb ideig a földben feküdt. Az alsó állkapocs nem áll rendelkezésre, azt nem találták meg.
A rendőrségi leírás tehát egy olyan csontlelet állapotát rögzíti, amelynek vizsgálatát régészeti vagy igazságügyi szempontok is indokolhatják. Megkérdezték a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, hogy mit lehet tudni a holttest földbe kerülésének körülményeiről, illetve a megtalálás módjáról. Az eddigi információk alapján a maradványok állapota arra utal, hogy hosszabb ideje a földben heverhettek, továbbá valószínűsíthető, hogy az elhunyt nem idős ember volt, mert a fogai épek. A rendőrség a kérdésekre későbbre ígért választ.
A körözésben arra kérik a lakosságot, hogy aki tud valamit a rejtélyes holttesttel kapcsolatban, jelentkezzen a siófoki rendőrkapitányságon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.