Rövid időn belül három balesetről is beszámoltak a Katasztrófavédelem oldalán. Elsőként azt írták meg, hogy három gépkocsi szenvedett utoléréses balesetet a XVIII. kerületi Gyömrői úton, a Csongor utca és a Tünde utca közötti szakaszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a karambolos járművek áramtalanítását, a balesethez pedig az egység mellett a mentők is kiérkeztek.
Ezt követően beszámoltak arról, hogy letért az úttestről, majd több parkoló járműnek ütközött egy teherautó Baján, az 51-es főút Arany János utcai szakaszán, a Pázmány Péter utca közelében. Az ütközés következtében egy tűzcsap és egy elektromos szekrény is károsodott. A bajai hivatásos tűzoltók áramtalanítják a teherautót. A balesethez a társhatóságok is megérkeztek, valamint a víz- és az áramszolgáltató munkatársait is a helyszínre kérték a tűzcsap és az elektromos szekrény miatt.
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom a hatósági beavatkozás idejére
- figyelmeztettek.
Végül arról írtak, hogy a tetejével az árokba borult egy gépkocsi Vácon, a Gödöllői úton. A járműben csak a vezetője utazott, akit a váci hivatásos tűzoltók emeltek ki, majd átadták a mentőknek. A baleset miatt lezárták az érintett útszakaszt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.