Hosszú kocsisorok kígyóztak szombaton, augusztus 16-án későn este a Baranya vármegyei 66-os úton. A szakaszt teljes szélességében lezárták egy szörnyű baleset miatt. Eddigi információink szerint egy férfi éppen az út Sásd és Baranyajenő közti szakaszán autózott, amikor egyik pillanatról a másikra letért az útról, majd az árokba csapódott.
Az autó brutálisan összetört. Miután letért az útról, vélhetően fel is borult, majd ismét a kerekein állt meg. Információink szerint a kocsi olyan erővel csapódott neki a földnek, hogy a jármű szinte elemeire tört, a sofőr pedig kizuhant az ülésből és a szélvédőt áttörve kirepült a kocsiból. Úgy tudjuk, hogy bár a baleset a kései órákban történt, a becsapódás idején több kocsi is járt arra, így azonnal értesítették a mentőket. Úgy értesültünk, hogy a férfi ekkor az utat szegélyező füves területen hevert, a mentősök pedig itt, a helyszínen próbálták meg újraéleszteni. Bár hosszú időn keresztül harcoltak az életéért, olyan súlyosan sérült, hogy már nem lehetett megmenteni: a hatvan év körüli férfi a helyszínen elhunyt. Ezt a tűzoltók is megerősítették:
A 66-os út paléi elágazójánál egy gépjármű lesodródott az útról, majd a járművezető az ütközés erejétől kirepült az autóból. A sásdi egység biztosította a helyszínt, átvizsgálta, áramtalanította a sérült járművet, valamint segített a mentőszolgálat szakembereinek. A balesetben a járművezető elhunyt
– közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Információink szerint a halálos baleset áldozata, P. Ferenc a közeli Sásdon élt párjával, lehetséges, hogy éppen a településre tartott kocsijával. A férfi halála sokakat sokkolt, Ferit ugyanis rengetegen ismerték, most pedig összetörten gyászolják:
Soha nem felejtjük el őt. A Jóisten vigyázzon rád odafent és a családodra itt, a földön
– írta a férfi egyik barátja. Hogy mi is történt azokban a szörnyű percekben, azt egyelőre nem tudni, a rendőrség jelen pillanatban is vizsgálja az eset körülményeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.