"Isten Veled, Norbi!" - eltemették a tragikus balesetben elhunyt magyar focistát

autóbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 18. 16:18
Szelle Norbert augusztus 11-én szenvedett tragikus autóbalesetet. A magyar focista temetésére rengetegen elmentek, volt középiskolája is szomorúan búcsúzott egykori diákjától.

Mint arról a Bors is írt, szívszaggató tragédia rázta meg Dunaszerdahely települését múlt hétfőn (augusztus 11.) délután: egy borzalmas autóbalesetben életét vesztette a fiatal magyar focista, a mindössze 19 éves Szelle Norbert. Úgy tudjuk, hogy a Nádszeg FC színeiben játszó sportoló éppen a szlovákiai Vásárút és Albár között autózott A3-as Audijával, amikor letért az útról, majd egy fának csapódott. Az ütközésnek borzalmas ereje volt, olyannyira, hogy még a kocsi motorja is kiszakadt. 

magyar focista
A magyar focista halála szinte mindenkit összetört Dunaszerdahelyen. Temetésére rengetegen elmentek, még volt középiskolája is szívszorító búcsút vett tőle / Fotó: unsplash.com (Illusztráció)

Magyar focista halála: így temették el Norbit

Bár Norbi életét a kiérkező mentősök minden erejükkel igyekeztek megmenteni, a fiatal focista olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudták visszahozni az életbe, a helyszínen meghalt. A rendőrség azóta is nyomoz az ügyben, azt azonban jelenleg sem tudni, hogy pontosan mi okozta a végzetes autóbalesetet: 

- Eddig ismeretlen okok miatt letért az útról és nekiment egy fának. A becsapódás olyan erős volt, hogy a motor kiszakadt a járműből. Az ütközésben a 19 éves sofőr az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, a helyszínen elhunyt - közölte a szlovák rendőrség. 

A tragédia után az egész környék gyászba borult, mindenki egy emberként gyászolta a nagy jövő előtt álló fiatalt: a DAC saját nevelésű játékosa ugyanis csak kölcsönben volt jelenlegi csapatánál, akivel már az idei szezonba is 24 alkalommal lépett pályára. A balesete előtti meccs után pedig valóságos hősként ünnepelték: a szlovákiai Labdarúgó Kupán megverték ellenfelüket, a Slovan Bratislavát. Halála ezért nem csak a szeretteit és a csapatot rázta meg, hanem teljesen összetörte a várost: 

Feldolgozhatatlan számukra, hogy egyik nap Norbi sikereit ünnepelték, most pedig a temetésére kell gyászruhát ölteniük. 

Még mindig nem tudják, hogyan történt a baleset / Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook

A szomorú szertartást szombaton (augusztus 16.) tartották a dunaszerdahelyi temetőben, utolsó útjára rengetegen elkísérték. Nem csupán barátai és csapattársai vettek részt a szívszorító búcsún, de még volt középiskolájának tanárai és diákjai is elmentek a temetésre. Norbi ugyanis alig egy éve végzett a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában, oktatói és társai is élénken emlékeznek még a jó kedélyű tehetségre. A fiatal focista élete a sport körül forgott, nem csoda, hogy sportmenedzser szakon folytatta tanulmányait. Ennek ellenére a tanulást is komolyan vette, úgy tudjuk, hogy jó eredménnyel érettségizett le a tavalyi évben: 

Norbi tehetséges sportolóként és elkötelezett diákként marad emlékezetünkben. Edzői büszkeséggel figyelték a pályán mutatott kitartását és eredményeit, tanárai pedig nagyra értékelték felkészültségét és érettségi vizsgán mutatott tudását

- írta a fiatalról búcsúközleményében a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és a Középfokú Sportiskola. Elárulták: ők is részt vettek a férfi temetésén.

Ma a dunaszerdahelyi temetőben vettünk végső búcsút Tőle. Hiánya mindenkit mélyen érint, de alakja, mosolya és kitartása velünk marad. Emléke örökké élni fog bennünk és arra figyelmeztet, milyen törékeny az emberi élet. Isten Veled, Norbi!

- zárták soraikat. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.