Angster Mária emlékére: A tudattalan fogadalom nagy erő

pszichológus
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 23. 18:35
Megdöbbentő hír érkezett hétvégén: elhunyt a neves pszichoterapeuta, akit a Hellinger-féle családállítás „hazai anyjának” tekintenek. Dr. Angster Mária egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy egy-egy tudatos vagy tudattalan sorsátvállalás is lehet oka egy betegségnek.

Dr. Angster Mária hosszú ideig dolgozott az I. sz. Gyerekklinika pszichológiai osztályán. Eredetileg orvos szeretett volna lenni, de tanárként is jól megállta a helyét – mégis a pszichológiát választotta, annak is a nehezét. Ő volt az első magyar gyerek-művese állomás pszichológusa, amire úgy emlékezett: nagyon nehéz, érzelmileg igénybe vevő, de izgalmas és eredményes munka volt. 

Angster Mária
Dr. Angster Mária boldog volt, amikor valakinek sikerült segítenie  Fotó: Természetgyógyász Magazin

Popper Péter tanár úr azt mondta, a születéssel és a halállal jóban kell lennie az embernek, és aki ezekkel nincs rendben, az ne dolgozzon ezen a pályán

– emlékezett erre az időszakra a Természetgyógyász Magazinnak adott interjúban közel öt évvel ezelőtt.

Dr. Angster Mária Németországból hozta a családállítás módszerét 

Később daganatos betegekkel foglalkozott, Németországban tanult pszicho-onkológiát - annak idején itthon ilyen még nem volt. 

A családállítás tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a pszicho-onkológiai irodalomban leírt daganatos megbetegedésre hajlamosító tényezők és életutak mellett, – illetve ezek hiányában – a transzgenerációs dinamikák is fontos szerepet játszanak. Egy-egy tudattalan vagy tudatos sorsátvállalás, melyet a „ha te, akkor én is”, a „megyek utánad”, az „inkább én halok meg, mint te” mondatokkal lehet összefoglalni, akkor is hozzájárulhat egy súlyos megbetegedés kialakulásához, ha a beteg jó életet él, pszichésen egészséges. A fenti dinamikák állhatnak bármilyen súlyos krónikus megbetegedés hátterében is mind felnőttek, mind gyerekek esetében – fejtette ki.

Csak megfelelően képzett szakembereket oktatott

A családállítás módszerével megismerkedve azonnal úgy érezte, ez az övé. Bántotta, hogy vannak, akik ezt „gyorstalpalón” oktatják, lejáratják a módszert. 

Ő kizárólag orvosokat, pszichoterapeutákat és mentálhigiénés szakembereket oktatott. 

Meggyőződésem, hogy előzetes pszichoterápiás ismeretek és tapasztalatok nélkül ez a munka veszélyes is lehet. A kliens ugyanis nemcsak a rendszert hozza magával, hanem a pszichéjével is jelen van, és a kettő működése szorosan összefügg. Akiktől én sokat tanultam, ők maguk is mind remek terapeuták voltak 

– mondta erről. 

Mély együttérzéssel foglalkozott a hozzá fordulókkal és a tanízványaival

Saját maga is részt vett családállításon, hogy megtapasztalja, a hozzá forduló kliens mit él át, min megy keresztül.

Az állításokon azonnal kirajzolódtak a rejtett dinamikák és sorsátvállalások, és úgy szűntek meg, mint amikor egy rossz álomból hirtelen felébred az ember. Ezekre a dolgokra a hagyományos pszichológiai gondolkodással, az ember saját életének elemzésével nem lehetne rájönni

– osztotta meg személyes tapasztalását. 

Dr. Angster Mária pszichológus, klinikai gyerek szakpszichológus, pszichoterapeuta volt. Tevékenységét a XI. kerületi Nevelési Tanácsadó pszichológusaként kezdte, majd tíz éven át a SOTE Orvospszichológiai Oktató Csoportjában dolgozott. 1995-től egyéni praxisban dolgozott pszichoterapeutaként, emellett a Budai MÁV kórházban volt pszicho-onkológiai tanácsadó több mint 10 éven át. 2001-től vezetett családállítás csoportokat, 2006-tól a normaadónak számító Német Rendszerállítók Egyesülete (DGfS) által elismert családállítás oktató volt, képzéseit az egyesület akkreditálta. A témában számos publikációja, több könyvfejezete és két saját könyve jelent meg, a 2013-as Ikertörténetek és a 2021-es Babatörténetek. Részt vesz a módszerrel kapcsolatos hatásvizsgálatokban is.

Lelki oka is lehet a daganatos betegségnek

Volt egy projektje daganatos betegekkel a Margit, a Péterfy és a budai MÁV Kórházban. 

„Akiknél még a primér daganatot elkaptuk és kiderült, hogy nem a saját életprogramjukat követik, hanem tudatalatti fogadalmat, átvételt, azok meggyógyultak” - mesélte. – „A tudattalan fogadalom nagyon nagy erő. Nem a racionális gondolkodás termése, mert az eszével mindenki tudja, hogy senki sorsát nem vehetjük át, hanem a gyermeki mágikus gondolkodásé, mely szerint minden lehetséges. A mágikus gondolkodást meghaladjuk, de azért bennünk él tovább… A tudattalan fogadalmaink minden személyes szándékot és élettervet felülírnak. A lélek egy fölöttes hatóság, a parancsa erősebb, mint a psziché parancsa” – vélekedett.

Szabadidejében sup deszkázott, kondizott, sokat sétált kedvenc kutyájával, szeretett utazni, együtt lenni a barátaival. 

Az a nagy szerencsém, hogy engem nagyon sok minden érdekel, de a munkám a legjobban 

– vallotta.

Dr. Angstel Mária nem távozott nyom nélkül ebből a világból: kliensei, tanítványai és azok kliensei sokat köszönhetnek neki – olykor az életüket. A hazai pszichológia pedig egy hasznos módszert: a Hellinger-féle családállítást.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.