Egy nő, aki fényűző körülmények között nőtt fel, ma már a megélhetésért küzd, és nehezen tudja eltartani a családját. Mindezt annak ellenére, hogy apja hagyatékából jelentős vagyont örökölt. Linda Perillo gyerekkorában mindent megkapott, amire csak vágyhatott, és annyit utazott, hogy számára teljesen természetesnek tűnt, hogy kéthetente nyaralni mennek. Édesapja, Mario egy jól menő utazási iroda vezetője volt, így Lindát luxus vette körül: magániskolákba járt, és soha nem szenvedett hiányt semmiben. Ma viszont, mint fogalmazott, a „pénzügyi nyomor poklában” él, és nap mint nap együtt kell élnie azzal a szégyennel, hogy nem tudja megfelelően etetni vagy felöltöztetni nyolc gyermekét.

A legjobb lakosztályokban szálltunk meg, a legjobb pizzát ettük, és amikor apám üzleti ügyeket intézett, anyukámmal általában vásárolni mentünk. Minden megváltozott azonban, amikor apa 2003-ban meghalt. Volt egy hatalmas vagyon, amelyhez nem nyúlhattam hozzá. A pénzkezelők megmondták, mennyit láthatok belőle, mire költhetem, és mennyit használhatok fel
– árult el Linda, kiemelve: soha nem tanították meg takarékoskodni, ami miatt nem bánt óvatosan a pénzzel. Ráadásul nyolc gyermeke született.
Az asszony rengeteget költött a gyerekek taníttatására, utazásokra és élményekre.
Ahogy az anyám engem nevelt, úgy akartam én is. Azt akartam, hogy a gyerekeim is kitűnjenek és megmutassák az előjogaikat. Anya egy hatalmas házat épített arra a földre, amelyet apja ajándékozott neki. Annyira büszke volt, és izgatott, hogy adhat nekem egy óriási villát, pont az utca túloldalán, ahol felnőttem. Az egész azonban rémálommá vált. A ház nyelte a pénzt, a második válás után pedig teljesen mínuszba kerültem. Volt, amikor pénzt követelve jelentek meg nálam a behajtók. Nyolc gyermekem van, közülük hat még rám van szorulva. Naponta küzdök a szégyennel, a szorongással és a szívfájdalommal amiatt, hogy nem tudok rendes ruhát, ebédet vagy tanszereket adni a gyerekeimnek
– árulta el Linda, hozzátéve: a helyzete miatt terápiára kényszerült, és biztos benne, hogy anélkül véget vetett volna az életének.
Úgy éreztem, cserbenhagyom a gyerekeimet.
A helyzetet még furcsábbá teszi, hogy Lindának ráadásul van pénze, csak nem fér hozzá, mert azt a vagyonkezelők irányítják.
A saját pénzem foglya vagyok intézmények és idegenek ellenőrzése alatt. Ez egy úgynevezett diszkrecionális vagyonkezelői alap. Egyszerűen fogalmazva: ha a vagyonkezelőknek nem tetszik, vagy nem értik a kérésedet, indoklás nélkül nem kapod meg a pénzedet. Nem számít az apám végrendelete, csakis az, milyen megállapodás lett kötve a vagyonkezelőkkel
– zárta sorait, kiemelve: mivel papíron van pénze, így hivatalosan nem jogosult szociális segélyre vagy bármilyen támogatásra – írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.