„Erre készülünk már hónapok óta, ez a nap a hála, az élet és az összefogás ünnepe” – mondja Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány elnöke a közelgő Transzplantáltak Világnapja kapcsán. A MOM Sport Uszoda és Sportközpontban megrendezett esemény az életmentő beavatkozások hőseit ünnepli, és tiszteletét fejezi ki a donoroknak, hozzátartozóiknak, valamint az orvosoknak, ápolóknak, akik nap mint nap a szervátültetés sikeréért dolgoznak.
A program egyik fő pillére az október 11-én, szombaton 10 és 12 óra között zajló sportesemény, amelyre már 9 órától lehet regisztrálni és nyíltan látogatható. Az uszodában úszóváltók versenyeznek, míg a sportpályán kispályás labdarúgó mérkőzések zajlanak, melyeken transzplantált sportolók, olimpikonok és az MLSZ SE neves játékosai is részt vesznek.
A sport az új élet szimbóluma ezeknek az embereknek. Az úszásban és fociban nemcsak teljesítményt látunk, hanem túlélést és újrakezdést is
– írja az esemény kapcsán Dr. Csisztu Zsuzsa, az esemény háziasszonya.
Az úszás 10–11 óráig tart, majd eredményhirdetéssel zárul, míg a foci 11–12 óra között zajlik, szintén díjátadóval a végén. Az érmeket Dr. Piros László, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke adja át, aki maga is elkötelezett híve a transzplantáció ügyének.
Az esemény egyik legmeghatóbb része idén is a fáklyás felvonulás, amely a résztvevők szerint minden eddiginél látványosabb lesz. A résztvevők ezzel a gesztussal tisztelegnek a donorok emléke előtt, és egyben ünneplik az összefogást, amely emberéleteket ment.
A nap során több díjátadó is zajlik:
A Transzplantációs Alapítvány szervezésében megvalósuló esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a szervdonáció fontosságára, és növelje a társadalom tájékozottságát a transzplantációval kapcsolatban. A rendezvény védnöke a Magyar Transzplantációs Társaság, támogatója a Hegyvidéki Önkormányzat.
A szervátültetés életet ment, ez a valóság. Ez a különleges nap alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk és együtt ünnepeljünk mindazokkal akik érintettek a témában
– emelte ki Szalamanov Zsuzsa a Transzplantációs Alapítvány elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.