Heather Bluer a Covid-19 járvány idején rendszeres pánikrohamoktól szenvedett, de azt gondolta, csak szorong, valójában azonban egy ritka genetikai rendellenessége volt.

A háziorvos először szorongással diagnosztizálta az édesanyát Fotó: Hush Naidoo Jade Photography / Unsplash (Illusztráció)

Azt hitték, csak szorongással küzd a kétgyermekes édesanya

Eleinte a háziorvos szorongással és depresszióval kezelte. Vonakodva ugyan, de elfogadta a gyógyszert, azonban gyorsan rosszabbra fordult az állapota különféle további tünetek miatt. Nyolc héten át képtelen volt elhagyni az otthonát.

A háziorvosomnak elmondtam, nem érzem, hogy mentális betegséggel küzdök, és megtagadtam a további gyógyszerek szedését, ragaszkodtam a további vizsgálatokhoz. Tulajdonképpen azt mondtam neki, hogy szerintem meghalok

- mondta Heather.

A további vizsgálatok feltárták a pánikrohamok hátborzongató okát. A szívvizsgálatok során Heather már tolószékbe kényszerült, az orvosok azt mondták, a szíve jobb oldala megnagyobbodott. Heather alfa-1 antitripszin hiányban szenvedett, ez egy örökletes betegség, amely során a szervezet nem termel elegendő alfa-1 antitripszin fehérjét, ami a tüdőt és a májat is védi.

A pánikrohamokat nem a stressz vagy a szorongás okozta, hanem az, hogy annyira rosszul voltam fizikailag, és az oxigénszintem annyira alacsony volt, hogy tényleg nem kaptam levegőt, ami pánikot váltott ki

- emlékezett vissza a nő.

Heather megkapta a szív- és kéttüdős-transzplantációról szóló lesújtó hírt. Végül azonban azt állapították meg, hogy egy kéttüdős-transzplantációval a szíve megfelelő gyógyszeres kezelés mellett magától meggyógyulhat.

Az állapota romlása miatt tovább tartott, míg felkerült a transzplantációs listára. A következő két évben egészsége drámaian romlott. Heather teljesen ágyhoz kötötté vált, és folyamatos ápolásra szorult, miközben próbálta felnevelni két gyermekét.

Végül 2024. június 19-én Heather megkapta az életét megváltoztató hírt: egy donor elérhetővé vált - írja a Mirror.

Őszintén azt hittem, hogy a halálom felé tartok, mert mindig azt gondoltam, hogy nem élem túl a műtétet, bár ezt soha senkinek nem mondtam. Csak a hívásra emlékszem, majd arra, hogy az intenzív osztályon egy nővér mondja a nevemet, és kéri, hogy nyissam ki a szemem. Csak a műtét után tudtam meg, hogy ha nem kerül sor a transzplantációra, néhány napom maradt volna hátra

- nyilatkozta Heather.

„Azt mondták, hogy csak szorongok - de az igazság sokkal ijesztőbb volt”