Mint arról a Bors is írt, szeptember 29-én mentők rohantak kórházba egy középkorú párral, akiket Ózd egyik gyalogátkelőjén gázolt el egy kisteherautó sofőrje. Információink szerint a családanya, Anna és párja, Péter aznap a hajnali órákban akart átballagni a 25-ös főút és a Jászi Oszkár utca kereszteződésénél fekvő zebrán, amikor a furgon elütötte mindkettőjüket. Az Ózdon elgázolt családanya és párja életéért imaláncot indítottak.
A tragikus balesethez azonnal riasztották a mentősöket, akik rögtön megkezdték a két életveszélyes állapotban lévő sérült ellátását. Úgy értesültünk, hogy az asszony és a férfi életéért már a helyszínen is kemény harcot vívtak, ugyanis mind a ketten súlyos fejsérülést szenvedtek. Mint azt korábban is megírtuk, végül mindkettőjüket kórházba szállították, ahol a páron életmentő műtétet hajtottak végre, állapotuk pedig ezután is válságos volt.
A család akkor még töretlenül, az utolsó másodpercig bízott abban, hogy Anna és Péter felépülnek, az asszony egyik lánya még imaláncot is indított anyukája gyógyulásáért.
Bízom benned, Istenem, hogy segíted Anyukámat és párját. Imádkozunk érted Anya, hogy mihamarabb újra velünk legyél. Szeretlek, drága Anyukám. Isten, segíts meg minket
- írta még akkor, hozzátéve, hogy anyukájának magához kell térnie ahhoz, hogy kimondhassák: túl van az életveszélyen. A család ekkor még bízott a csodában, azonban október 16-án szívszaggató hír érkezett a kórházból: az asszonyt, közel háromhétnyi kemény harc után, elvesztették. Gyermekei teljesen összetörtek, egyik lánya sokkos állapotban írt közösségi oldalára: az előző napon édesanyja - a helyzethez képest - még jól volt.
Drága édesanyám. Fel sem tudom fogni, hogy megtörtént, amire soha az életemben nem számítottam. Én nem tudom felfogni. Anyám... itt hagytál minket. Én nem így terveztem! Tegnap még jól voltál, ma már itt hagytál. Én megbolondulok miattad, anyukám, nekem csak te maradtál a világon
- írta összetörten az asszony lánya.
Az ügyben jelenleg is nyomoznak, az Ózdi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.