Jókai utcai házomlás: új, minden eddiginél iszonyúbb fájdalom gyötri a lebénult balerinát

kerekesszék
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 05. 10:00 / FRISSÍTÉS: 2025. október 05. 11:21
Hónapok óta, brutális fejfájás gyötri Tóth Nikit. A Jókai utcai házomlásban lebénult balerina a tünetek miatt, kénytelen egy speciális gyógyszert szedni. A Borsnak elmondta: mostanában az a legnagyobb álma, hogy a kerekesszékén kívül más már ne nehezítse az életét.

Mint arról a Bors beszámolt, Tóth Niki 2022. június 27-én éppen a munkahelyére, a Budapesti Operettszínházba tartott, amikor egy beépítés alatt álló tetőtérből épületelemek zuhantak rá, sérülései miatt pedig kerekesszékbe kényszerült. A Jókai utcai házomlásban lebénult balerina élete teljesen megváltozott.

A lebénult balerina kerekesszékbe kényszerült  Fotó: Bors

A táncművész jelenleg az édesanyjával él, egy VI. kerületi lakásban. Szinte mindenben mamája, Adrienn segítségére szorul. A baleset után többször is gondolt rá, hogy bár inkább ne élte volna túl, de igyekszik a nehézségeken túllendülni. Bízik benne, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően, egy nap még képes lesz megtenni néhány lépést, a cél érdekében pedig rendszeresen jár gyógytornára és rehabilitációs kezelésekre.

A nyáron egy újabb kellemetlen tünet jelentkezett, mégpedig egy szörnyű fejfájás. Elvégeztek rajtam két MR-vizsgálatot, az orvosom várhatóan a jövő héten tudja megmondani a pontos okokat 

– mondta a Borsnak Tóth Niki, akinek most a korábban felírtak mellett, egy speciális gyógyszert is szednie kell.

- Ez sem vény nélküli, ráadásul külön nekem, a patikában keverik ki. Ügyelnem kell rá, hogy ne fogyjon el, vagyis, hogy mindig legyen felírva. Ha a szer hat, a tünet elviselhető.

A bájos balerina arra a kérdésre is őszintén válaszolt, mi mostanában a legnagyobb vágya.

Az utóbbi két évben állandóan újabb és újabb problémák jelentkeztek. Nagyon szeretném, ha ennek végre vége lenne, és nem fájna semmi. Jó lenne, ha végre tudnám élni az életemet. A kerekesszékem már önmagában egy nehezítő dolog, és vágyom rá, hogy rajta kívül más már ne gátoljon a mindennapokban. Úgy is mondhatnám, hogy szeretnék a kerekesszékben szabad lenni 

– fogalmazott a táncművész.

Jókai utcai házomlás
Niki mindenben számíthat az édesanyjára  Fotó: Bors

A lebénult balerina nem adja fel

Niki, idővel szeretne képessé válni az önálló életre. Jelenleg a társasházukban levő postaládához sem tud egyedül eljutni. Néha szüksége lenne profi takarító segítségére, viszont ahhoz, hogy ezt megengedhesse magának, meg kellene nyernie a már folyamatban levő sérelemdíjperét.

Niki hálás a színházának, hogy az ő állapotában is foglalkoztatják balettmesterként. Hamarosan elkezdenek egy kortárs darabot próbálni. A Képfaragóban régebben még ő táncolta a főszerepet, most pedig egy fiatal művészt kell rá betanítania.

- Ez egyáltalán nem szomorít el, inkább az okoz némi lelki fájdalmat, hogy amikor színpadra állítunk egy új darabot, tudom, hogy abban melyik szerepet kaptam volna.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.