Egy neurológus elmesélte drámai halálközeli élményét, amely bár csak néhány másodpercig tartott, mély nyomot hagyott benne örökre.
Álex Gómez Marín egy csupán hét másodpercig tartó jelenetet írt le, amely során egy túlvilági, aranyló fényben úszott.
Hét másodpercig tartott. Egy alagútban voltam, ami valójában inkább egy kút volt. Más szóval, felfelé néztem. Három alak várt rám. A fény előtt álltak. Láttam őket, láttam a sziluettjeiket, és tudtam, hogy kik ők. Kétségem sincs.
- mesélte a férfi.
A nagyon erős, sárgás fényben egy fontos döntést kellet meghoznia. Elmondása szerint legbelül tudta, hogyha elfogadja a 3 alak segítségét, akkor befogadják és meghal. A spanyol La Rosa de los Vientos című műsorban visszaemlékezve Dr. Marín azt mondta, úgy érezte, telepatikusan kommunikál a három titokzatos lénnyel.
Nem beszéltem velük. Éreztem és tudtam, mit javasolnak, és mit érzek én.
Amikor a három alak választási lehetőséget adott neki, hogy vagy visszatér a testébe, vagy meghal, a férfi gyorsan döntött.
Megköszöntem nekik, és azt mondtam, még nem. Úgy döntöttem, visszatérek, és abban a pillanatban nyugalom szállt meg. Nem voltam boldog, de nagyon nyugodt voltam. Tudtam, mi fog történni, csak megköszöntem nekik, és visszatértem. Ez volt az én halálközeli élményem.
Dr. Marín elárulta, hogy az élmény nem álom vagy hallucináció volt, hanem valami, ami igazibb volt, mint maga a valóság.
Hét másodpercig voltam a túloldalon. Egy kútban voltam, fölöttem aranyfény ragyogott, és három szellemi vezető nyújtott kezet, hogy segítsen kijutni... A kislányaimra gondoltam, és kértem, hadd jöjjek vissza.
Elmagyarázta, hogy az élmény intenzitása ellenére sem félelmet, sem fájdalmat nem érzett, hanem mély nyugalmat és teljes megértést.
Az egész néhány évvel ezelőtt történt, amikor Dr. Marín súlyos belső vérzést szenvedett, és több napra kórházba került. A válságos helyzet közepette a szíve hét másodpercre leállt, klinikai halál állapotába került. Elmondása szerint ebben a pillanatban élte át azt a tudományos magyarázatokon túli tapasztalatot, amely örökre megváltoztatta a tudatról és az emberi létezésről alkotott képét - írta a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.