Beugrós ápolót keres Csorba Dávid, a Duchenne-szindrómával élő fiatal férfi. Dávid már korábban is volt, hogy a közösségi média felületén keresztül keresett magának segítséget, a napokban azonban történt valami, ami egyre sürgetőbbé tette a helyzetet. Édesanyja, Margit rosszul lett, de mivel nem volt kire hagyni Dávidot, ezért nem tudott kórházba menni. A fiatal férfinál ugyanis bármikor felléphetnek olyan komplikációk, amikre azonnal tudni kell reagálni. Dávid ezért most újra a közössége segítségét kéri és várja, hogy megismerje leendő ápolóját.
Csorba Dávid 33 éves, óvodás korában vették először észre, hogy társaihoz képest kicsit másképpen lépked. Az elején még nem gondoltak semmi rosszra, de négy éves korában szülei lesújtó diagnózist kaptak.
Kiderült, hogy Dávid egy gyógyíthatatlan betegségben szenved, ami miatt izmai fokozatosan elsorvadnak.
Az orvosok akkor azt jósolták, hogy a kisfiú nem valószínű, hogy megéli a húsz éves kort.
Az orvosoknak nem lett igaza, Dávid ugyanis felvette a harcot betegségével, és bár nyolc éves korában kerekesszékbe került, húsz éves kora óta pedig ágyhoz kötötten, lélegeztetőgépen tölti a mindennapjait. Dávid tele van életkedvvel, pedig nyaktól lefelé mindössze egyetlen ujját tudja mozgatni, de a benne élő kreativitás határtalan. Pár évvel ezelőtt könyvet írt Négy fal között szabadon címmel, a YouTube-on podcast csatornát indított, zenét írt Király Viktornak és Burai Krisztiánnak, illetve a közösségi médiában kendőzetlenül mesél a betegségéről. Dávid folyamatosan újabb és újabb célokat tűz ki maga elé, legújabban azt, hogy sorstársainak szeretne segíteni. Egy Duchenne-es barátjának, Petinek már segített is abban, hogy megkaphassa azt a speciális emelős ágyat, amire szüksége volt.
Ahhoz, hogy Dávid teljes erőbedobással a céljai megvalósítására fókuszálhasson, segítségre van szüksége. Legalább is a mindennapi teendők tekintetében. Édesanyja mellett van egy állandó ápoló, aki jár Dávidhoz, de szükség lenne azokra az időpontokra is, amikor ők nem tudnak ott lenni. Vagy amikor történik valamilyen váratlan esemény, például mint a napokban.
Anyu rosszul lett, sürgősen be kellett volna mennie ügyeletre, de nem tudott, mert nem hagyhatott itt engem. Ez volt az a pillanat, amikor az ember szíve egyszerre szorult össze a félelemtől és a tehetetlenségtől. Láttam rajta, hogy fáj neki, hogy mennie kéne, de nem tud. És én sem tudtam mit tenni, csak remélni, hogy valahogy megoldódik
— írta Dávid.
Időközben végül megérkezett az ügyelet, Dávid édesanyját, Margitot pedig az otthonukban ellátták, így az eset szerencsére nem végződött tragédiával, de rávilágított arra, hogy sürgősen szükségük van még egy ápolóra.
Ilyenkor érzi meg az ember igazán, mennyire törékeny minden. Egyetlen váratlan dolog, és az egész rendszer borul. És közben ott van bennem a félelem, a kérdés, hogy ha most bármi történik, mi lesz velünk. Csak annyit tudok, hogy nagyon szeretném, ha anyu jobban lenne, és ha egyszer végre nem kellene választani közte és köztem. Mert egyikünk se érdemli ezt a helyzetet
— folytatta Dávid.
Dávid egy olyan ápolót keres, aki gégemetszés kezelésében, illetve kanül leszívásában otthonosan mozog. Korábban ugyanis már olyan is előfordult, hogy elzáródott a kanül, ilyenkor pedig ki kell venni, hogy egy kis plusz levegőt tudjon befújni a lélegeztetőgép. Alapvetően 8-12 órás műszakokról lenne szó, de nem folyamatosan, hanem alkalmanként, amikor Dávid állandó ápolója nem ér rá, vagy édesanyjának dolga akad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.