Egyre több család érintett az autizmussal, sőt ma már a legtöbb óvodai csoportban és általános iskolai osztályban van autista gyerek, mégis nagyon keveset tudunk erről a sokszor nehezen meghatározható állapotról. Te tudtad például, hogy sok autizmussal együtt elő ember a magyar helyett inkább angolul kommunikál? Vizdár-Lőczi Gizella saját történetükön keresztül engedett betekintést autizmus spektrum állapotba. Mesélt nekünk arról, hogy ők hogyan élik meg a mindennapokat, milyen változásokat hozott a kamaszkor, illetve hogy miért nehéz sokszor kiszűrni, hogy valaki autista.

Az autizmus lényegében egy genetikailag öröklődő spektrum állapot, vagyis az érintett embereknél nagyon különbözően mutatkozhat meg. Két autista ember között olykor hatalmas a különbség. Így van ez Gizella két gyermekénél is.
Vanda lényegében nem beszél, pár szót használ mindössze, Zétény pedig érdekes mód angolul sokkal szívesebben kommunikál, mint magyarul, noha otthon mindig magyarul beszélgettek velük a szüleik.
Zétény eddig integrált iskolába járt, most viszont már egy sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeknek létesített iskolában tanul, Vanda pedig egy speciális gyógypedagógia iskolában tanul Kalocsán.
Gizella egy egyesület tagja. Az egyesület fiatal felnőtt klubcsoportjában észrevette, hogy az angol nyelv használata egy visszatérő elem, vagyis nem csak a fiára jellemző, hogy a magyar nyelv helyett sokkal inkább az angolt választja.
Valószínűleg ez azért lehet, mert az angolban kevesebb az árnyalt kifejezés, szürkébb a szókincs, illetve a nyelvtana is egyszerűbb.
„Amikor angolul beszél, olyan, mintha más személyiség lenne, olyankor elkezd teljesen kinyílni” — tette hozzá Gizella.

Gizella őszintén beszélt arról is, hogy milyen megélni a kamaszkori változásokat autista gyermekek mellett.
A kamaszkori hormonális változások sokszor sajnos dührohamokban csapódnak le, illetve a kamaszkor fel is erősíti az autistákra jellemző viselkedési jegyeket.
Ezeken a megpróbáltatásokon most első sorban a lányukkal mennek keresztül. Ezért is szerencsés, hogy napközben Gizella és Vanda közel vannak egymáshoz, ugyanis Gizella ugyanabban az iskolában dolgozik, ahol lánya tanul.
Ha Zétény szakmát szerez, akkor remélhetőleg el fog tudni helyezkedni a munkaerőpiacon, Vanda jövője viszont ennél bizonytalanabb. Nála az autizmus súlyosabb válfaja áll fenn, így édesanyja lelkiekben felkészült már arra, hogy eljön az a nap, amikor ott kell hagynia a munkahelyét és a mindennapjait gyermeke, illetve gyermekei ellátásával fogja tölteni.

Hogy az autizmus milyen sokféle, és sokszor mennyire láthatatlan maradhat, arra Gizella egy másik példát is hozott:
Érdekes, hogy vannak olyan emberek, akikről meg sem lehet mondani, hogy autisták, mert olyan ügyesen maszkolnak. Ez azt jelenti, hogy a szociális érintkezésekbe ők az átlagnál több erőfeszítést tesznek bele, azért, hogy beilleszkedjenek. Sokuknál előfordul, hogy az iskolában, óvodában, vagy a munkahelyükön egész jól tudják tartani magukat és csak apró furcsaságok vannak, otthon viszont lehet, hogy teljesen összezuhannak és csak a sötét szobájukra vágynak, vagy kitombolják magukat, esetleg elmennek egy intenzív sporttevékenységet végezni. Mindez azért, hogy másnap újra meg tudjanak felelni a külvilág elvárásainak
— magyarázta lapunknak Gizella.
Korábban az ilyen jól maszkolókat például nem feltétlen azonosították be. Csakhogy ehhez sokszor másodlagos tünetek társulnak: szorongás, depresszió, vagy épp étkezési zavar. Ez a maszkolás ára. A társadalomba való túlzott beilleszkedési kényszer velejárója.
Korábban legtöbbször csak a másodlagos tünetekre figyeltek fel, például a depresszióra, vagy épp a bulémiára és nem jöttek rá a mögötte meghúzódó autizmusra. Ugyanakkor a diagnosztikai rendszer finomodása mellett a külső tényezők is befolyásolhatják az autizmust.
Az elmúlt két-három évben olyan megugrás tapasztalható, ami Gizella szerint ijesztő. Kérdés, hogy mi okozza.
Olyan mértékben megugrott az autisztikus tüneteket mutató gyermekek száma, hogy ha erre nem kezdünk felkészülni, akkor nem tudom mi lesz az ellátórendszerrel. Gondolok itt akár az oktatásra, a szociális ellátásra és az egészségügyre is. Mert ha mondjuk a speciális csoportok 80 százaléka autista gyermek, akkor ahhoz kell szakmai támogatás
— fejtette ki véleményét.
A feladat tehát még rengeteg, a társadalomnak pedig el kell kezdenie felkészülni erre a folyamatra, bármi is okozza azt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.