„Anya, olyan, mintha repülnék!” – egyre jobban van, így telt SMA Tomika nyara

Annyi élményt szerettünk volna adni Tomikának, amennyi belefér! Mi úgy vagyunk vele Tomival, hogy amíg a kerekesszék a társunk, addig is megpróbáljuk mindenből kihozni a maximumot, ameddig erőnk engedi. Hiszen Tomika is egy cserfes, érdeklődő, tudásra és élményekre vágyó kis legény

Néha láttam az emberek arcán a döbbenetet, hogy nem vagyunk normálisak, de mindenhol mindenki nagyon kedves volt

A pénztárban a hölgy furcsán nézett ránk, hogy oda hogy gondoljuk felvinni Tomikát? Mondtuk ne aggódjon, megoldjuk. Hát meg is oldottuk, végigjártuk a tanösvényt, megkerestünk minden dínót elbújva a fák között. Tomika arcán a mosoly mindent megért, szerintem ez volt a nyáron, a csillagvizsgáló mellett, a kedvenc programja 

Én nagyon régen voltam ott utoljára, csak rémlett valami, hogy elég sok a lépcső és mintha meredek is lett volna. Hát, amikor felértünk a vár tövébe már tisztán emlékeztem arra a lépcsőre, de akkor már nem volt visszaút. Nem mondhattuk Tomikának, hogy bocs, ennyi volt, kerekesszékkel nem jutunk fel. Tomika öröme itt is minden lépcsőfokot megért. Főleg, hogy végig kacagott, amíg vittük fel-le, hogy: anya, olyan, mintha repülnék

A lényeget majdnem elfelejtettem, tudjátok miért volt még fantasztikus a nyár? Mert végre nem kellett nagyívben kerülni az éttermeket és egy padon ülve, elvonulva megetetni bébiétellel. Ha éhesek voltunk és épp nem vittünk szendvicset, kereshettünk egy szép helyet és megkóstolhattuk a helyi ételeket. Tomika pedig, aki már ugye ügyesen olvas, maga választotta ki mit szeretne enni, és nekem nem kellett megtiltani semmit, hogy azt ő nem tudja megenni