Hétvégén mutatták be az Ómama meséi című mesekönyvet a Városliget Látogatóközpontban, ahol a mesekönyv illusztrációiból kiállítás is nyílt. Az esemény háziasszonya Csongrádi Kata színművész volt, vendégként pedig megjelent Müller Péter Kossuth-díjas író is.
Csongrádi Kata elmesélte az Ómama meséi című könyvből a hiú fenyőről szóló történetet, majd a kicsik elvonulhattak a gyereksarokba, hogy a mesekönyv képeinek fekete-fehér másolatait kedvük szerint kiszínezhessék és játszhassanak az illusztrációk alapján készült puzzle-kirakókkal.
Csongrádi Kata pedig a felnőttekkel beszélgetett addig a mesekönyv és az illusztrációk születéséről Silingi Teréziával, az Ómama meséi szerzőjével és Felföldi Anna illusztrátorral. Megszólította Müller Pétert is, aki érdekes dolgot árult el a mesékhez való viszonyáról.
"Én sosem meséltem gyerekeknek, a saját gyerekeimnek sem, az én gyerekkoromból is kimaradt a mese" - árulta el a Kossuth-díjas író.
Talán azért alakult ez így, mert még négyéves se voltam, amikor kitört a II. világháború, de azért is, mert nekem már gyerekkoromban felnőtt lelkem volt. A mesemondáshoz ismerni és érteni kell a gyermeklelkeket. Én a gyermeki lélek mélységeit nem ismerem, inkább a felnőtt lélekhez tudok szólni és felnőtteknek szeretek mesélni. Gyerekeknek mesélni viszont az tud, aki megőrizte magában a gyermeki lelkületet, mint Silingi Terézia.
Az Ómama meséi című mesekönyv 16 eredeti illusztrációjából nyílt kiállítás egészen szeptember 30-ig megtekinthető a Városliget Látogatóközpontban, Gábriel arkangyal szobormásolata mellett. A könyvbemutatót és a kiállítást a Liget Budapest projektet megvalósító Városliget Zrt. támogatta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.