Egyszerűen hihetetlen, mégis mire vetemedett két gyanús alak Esztergomban. A. Vivien szeptember elején csöppent bele a kellemetlen helyzetbe. Épp egyedül várt az esztergomi megállóban, amikor egy fekete ruhás nő és férfi kipécézte őt, majd körmönfontan megkörnyékezték, hogy kölcsönkérjék egy hívás erejéig a telefonját. A nő megijedt tőlük, ezért átadta a telefonját. Végül visszakapta, de attól még mindig sokkban van, mit hagytak „ajándékként” a mobilja böngészőjében.
Megkezdődött az iskola, ezért is aggódik a három gyermeket nevelő Vivien, hogy bármikor az ő gyerekeit is megállíthatja az a két alak és rákényszerítik őket, hogy odaadják nekik a telefonjukat.
- Féltem a gyerekeim. Eddig azon aggódtam, hogy van-e náluk telefon, amin szólhatnak, hogy végeztek a suliban. Ezek után mi a helyes? Ne vigyenek telefont, mert már bármi megtörténhet? – gondolkodik tanácstalanul Vivien. Mert amit vele tettek, azt még inkább megtehetik bármelyik gyerekkel. Aznap 11 óra 20 perc körül várakozott a Galagonyás úti buszmegállóban. Egy lélek sem volt épp a környéken, amikor egy férfi és egy nő odalépett hozzá.
Kétfelől mellém álltak!
– folytatta. Már a megjelenésük is rémisztő volt: mindketten tetőtől talpig fekete ruhát viseltek. A férfi magas és vékony, a nő pedig átlagos testalkatú, fekete hajú volt, bal lábán tetoválást viselt. Egy szál cigarettát kértek az anyukától, aki megijedt tőlük, ezért adott nekik. Ám a cigaretta csak ürügy volt, hogy megszólítsák őt!
- A nő kérdezte, hogy felhívhatnak-e egy számot, mert nagyon fontos. Persze beleegyeztem, közben azt lestem, hogy mikor ér már oda a buszom – mondta Vivien.
Szerencsére csak néhány percig tartott az egész jelenet, a busz megérkezett, ő visszakapta a telefonját és felszállt. Ám ekkor jött a meglepetés.
Ránéztem a telefonomra. A böngészési előzményeim tele voltak egy erotikus szolgáltatást nyújtó weboldallal! A nő az én telefonszámommal voksolt saját magára a szexoldalon, így ő pénzt nyert. A hívás emeltdíjas volt, nekem kell majd kifizetni, ráadásul olyan, mintha én fizettem volna azért, hogy megnézhessem egy videóját…
- panaszkodott dühösen az anyuka, aki csak a következő számlán fogja látni, pontosan mennyi pénzt kell majd a hívásos szavazás miatt fizetnie.
- Naiv voltam és hiszékeny, iszonyat félénk is. Sosem kerültem ilyen helyzetbe. Órákig csak ültem, tanakodtam, hogy ez most tényleg velem történt? - vallotta be.
Vivien ezután a Facebookon riadóztatott, hogy minden anyuka legyen résen, ugyanis az alakok pont egy olyan környéken tűntek fel, ahol két iskola is van.
- Én ráfáztam, de más ne járjon így! Ha látjátok őket, inkább azonnal szóljatok valakinek. Vigyázzatok, legyetek résen, főleg a gyermekeitek miatt – fogalmazott bejegyzésében, utalva rá, hogy sok gyanútlan fiatalnak van okostelefonja, ami miatt őket is kipécézhetik a pornós alakok.
- Arrafelé van a Babits Mihály Általános Iskola, de a közelben van még a Géza Fejedelem Szakmunkásképző is. Kicsik és nagyok is simán a telefonbetyárok áldozatául eshetnek, vigyázzon mindenki! – zárta szavait Vivien, aki a rendőrségnek is megírta az esetet.
Megkerestük a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol lapunkat arról tájékoztatták, hogy a kérdéses esetről az Esztergomi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés.
"Hatóságunk vizsgálja, hogy történt-e jogsértés. Hasonló esetről az Esztergomi Rendőrkapitányságra bejelentés, feljelentés nem érkezett" - tették hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.