„Miért pont velem történt?” – Lívia 11 évesen kapott sztrókot, két éve küzd régi életéért

PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 26. 12:00

Lívia, a most 13 éves kislány két éve szeptemberben váratlanul sztrókot kapott, egy iskolai intőt követően. Az sztrók a jobb agyféltekét érintette, így a bal oldala teljesen lebénult. Hetekig kómában feküdt, míg végül októberben felébredt. Azóta folyamatosan küzd mindazért, ami egykor természetes volt.

A Budapest melletti Péteriben élő Csere család élete két éve szeptemberben egyetlen délután alatt tért ki a megszokott medréből. Lívia, aki akkor mindössze 11 éves volt, intőt kapott az iskolában, majd váratlanul rosszul lett. Édesanyja szerint a sztrókot bármi kiválthatta volna, mivel Lívia agyában az erek eleve rendellenesen fejlődtek. Úgy gondolja, az intő miatti stressz volt az, ami végül beindította a folyamatot.

"A sztrók egy időzített bomba volt"

Az agyvérzés a kislány jobb agyféltekéjét érintette, így bal oldala teljesen lebénult. Szerencsére csak a mozgása és a nyelése sérült, az értelme és a beszéde megmaradt. Azóta gyógytornára, lovasterápiára, rehabilitációs központokba járnak: Bethesda, Szent Vincent, Borsóház... Sok segítséget kapnak, de nekik is sok anyagi áldozatot kell hozniuk és időt, energiát fordítaniuk a kislány gyógyulására.

Emlékszem a napra, amikor történt, péntek volt. Hazajött az iskolából, és rögtön a szobájába ment tanulni. Ez már önmagában furcsa volt, mert péntek délután melyik gyerek megy tanulni? Azt mondta, fáj a feje. Adtam neki egy gyógyszert, de nem múlt el

– idézi fel azt a bizonyos délutánt Cere Renáta, a kislány édesanyja.

Megkérdeztem tőle, miért kapott intőt. Először azt hittem, viccelődik, mert furcsán beszélt, nevetett is közben. Azonban visszament a szobájába, utána hányt, majd egyszer csak zsibbadni kezdett a bal oldala

– meséli szomorúan arról a szeptemberi napról, amikor a kislánya sztrókot kapott.

A család mentőt hívott. A helyszínt nehezen lehetett megközelíteni, így mentőhelikopter érkezett. Líviát az Amerikai úti idegsebészetre szállították, ahol rögtön elvégezték a szükséges vizsgálatokat: érfestést és MR. A diagnózis lesújtó volt: születési rendellenesség miatt összekuszálódott erek voltak az agyában és a hirtelen stressz – egy iskolai intő, de lehetett volna bármi más is – okozta a végzetes szakadás. Az intő oka egy beszélgetés volt: a gyerekek a „ribanc” szó jelentéséről vitatkoztak, s mivel csúnya szavakat használtak, Lívia is figyelmeztetést kapott.

Soha nem volt rossz gyerek, nem kapott korábban intőt. Neki ez óriási teher volt, mert hatosztályos gimnáziumba készült, és fontos volt a jó magatartás. De azt gondolom, ha nem emiatt történt volna, akkor más miatt. Ez a sztrók valójában egy időzített bomba volt

– mondja az édesanya.

A műtét után a kislány kómába esett. Az orvosok mesterséges altatásban tartották, a család és a barátok sorra meglátogatták.

Minden nap háromszor elmondtam neki: milyen nap van, hány óra, milyen az idő kint, hogy szeretjük, hogy ha felébred, a kedvenc ételét fogja kapni. A végén mindig megpusziltam és kértem, hogy jöjjön vissza közénk. Ha ő úgy gondolja, hogy átlépi, úgymond, ezt az álomvilágot, akkor szeretnénk, ha közénk jönne újra. Akkor történt a csoda, elkezdett követni a szemével. Addig mindig csak egy pontra nézett. Aztán elkezdett mosolyogni, és utána halkan próbált mondani valamit

– meséli Renáta, kislánya kómáját felidézve.
A sztrók és a kóma után hosszú és költséges rehabilitáció kezdődött: gyógytorna, lovasterápia, kórházi kezelések segítik a felépülésben.

Nehezen bírjuk. Decemberben a községben gyűjtést szerveztek, a férjem munkahelyén is. Most már hitelből fizetjük a rehabilitációt. De nem adjuk fel. Otthon minden nap új kihívást jelent.
Tudom, hogy fel tud öltözni, csak nem akarja, mert nehéz neki, elvesztette a motivációját. Ilyenkor szigorú vagyok vele. Muszáj megtanulnia, hogy önálló legyen, ha most nem, mi lesz vele? Lívia visszatért az iskolába, de megváltozott

– meséli Renáta.

A sztrók után Lívia továbbra is sok időt tölt testvéreivel. Bár a történtek megtörték a motivációját, álma nem változott: állatorvos szeretne lenni. Ez továbbra is minden vágya. Fotó: olvasói

Renáta szerint Lívia fejében sokszor felmerül a kirekesztettség érzése, és nehézséget jelent számára a rehabilitáció folyamata is. Minden nagyon megterhelő számára, és ez nagyon nehézzé teszi a mindennapokat.

Miért nem haltam meg? Miért kell nekem ezt végigcsinálni? Miért pont velem történt?

- kérdezi az édesanyjától.

Szereti a suliját, de bezárkózott. Már nem olyan gyorsan ír, matekból gyengébb, de nem bukott meg, mert osztályvizsgázott. Hatosztályosba végül nem ment, de célja van: állatorvos szeretne lenni. A testvérek: a bátyja és az öccse végig mellette álltak. A fiúk a kórházban körülrajongták, beszéltek hozzá, puszilgatták.

Lívia ma már mosolyogni is tud, sőt makacsul próbálgatja a bal kezét. Néha apró mozdulatokat tesz, máskor nehezebben megy neki.

Sokszor makacs, de ez az, ami segít neki. Mi is tudjuk, hogy hosszú út vár ránk. De ő már túlélte a legnagyobb csatát: visszatért hozzánk

– mondja Renáta.

A kerekesszékes Gyöngyi se adta fel soha. Nézd meg az ő történetét videón: