Giles mindössze 19 éves volt, amikor még 1985-ben teljesen megváltozott az élete. December 18-án, amikor hazafelé vitte barátját, amikor egy másik autó a szembejövő sávban jelent meg. A férfi megpróbálta elrántani a kormányt, de járműve fának csapódott. Súlyos sérüléseket szenvedett a baleset következtében, ahol koponyája és medencéje eltört, gerince megrepedt, agya oxigénhiánytól károsodott. Az orvosok mindössze 25 százalék esélyt adtak túlélésére.
A fiatal férfi három hónapig volt kómában, állapota a legalacsonyabb, hármas értéket mutatta a Glasgow-kóma skálán, ami a halál közeli állapotnak felel meg. Szülei felváltva ültek mellette, édesanyja folyamatosan beszélt hozzá, zenét játszottak neki, hogy stimulálják. Végül egy nap, amikor anyja belépett a kórterembe, Giles felemelte kezét és kiejtette a két szót, ami végül a fordulópontot jelentette.
„Szia, anya”
- idézte a férfi szavait a The Mirror.
Felébredése után még fél évig szenvedett poszttraumás amnéziától. Újra kellett tanulnia járni, beszélni, sőt nevetni is. A beszédzavartól és memóriahiánytól sokáig küzdött, de évek alatt sikerült viszonylag önálló életet kialakítania. 2007-ben feleségül vette Helent, aki visszaadta neki a képességet, hogy szívből tudjon nevetni.
Bár az agysérülés miatt nagyobb az esélye későbbi betegségekre, Giles ma már vezetni tud, önkéntesként segít a Headway agysérülteket támogató szervezetnél, és úgy érzi mára hálás lehet azért, hogy életben maradt. A baleset okozója sosem került elő, de egy dolog máig emlékezteti a tragédiára a Go West „Goodbye Girl” című dala, amely a baleset idején szólt autójában, s amelyet hallva ma is könnyek szöknek a szemébe.
Megtanultam, mennyire törékenyek vagyunk. Szerencsésnek érzem magam, hogy túléltem és hogy a családom, majd Helen mellettem volt. Nem akarom, hogy bárki egyedül élje át azt, amin én keresztülmentem
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.