
Három éve még a pályája csúcsán járt, 15 millió euróra (5,8 milliárd forint) becsülték a picai értékét, a német Hoffenheim pedig 2023 nyarán klubrekord összegért csábította Szalai Attilát a Bundesligába. A török Fenerbahce addigi közönségkedvenc sztárjának akkor teljesült egy gyerekkori álma a topligába igazolással, de azóta mintha elátkozták volna: bárhogy igyekszik, a Hoffenheim után kölcsönjátékosként Freiburgban, majd a belga Standard Liége-nél és legutóbb a török Kasimpasánál sem találta a régi önmagát. Most már a lengyel Pogon Szczecin védőjeként nyilatkozott a 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, Szalai Attila, többek között egy másik, egyelőre beteljesületlen álmáról is.

A még másfél évig érvényes hoffenheimi szerződéssel rendelkező, ezúttal tavaszra a Pogonnak kölcsönadott Szalai a goal.com lengyel kiadásában beszélt a pályafutása jobb és rosszabb időszakairól. A Csakfoci idézte beszélgetés során szót ejtett a Fenerbahcéban töltött 2,5 gyönyörű évéről éppúgy, mint az ott vele együtt játszott Mesut Özilről vagy éppen Arda Gülerről, de arról is, hogy mi volt igaz az akkori írekből, melyek szerint a Chelsea és az Atlético Madrid is érdeklődött iránta.
Tudom, hogy az Atlético Madrid és a Chelsea követte a meccseimet, amit ügynököktől és edzőktől hallottam. De vajon ez azt jelenti, hogy közel voltam az átigazoláshoz? Nem, egyáltalán nem.
Rajta voltam egy listán, de egy ekkora klubnál akár 50-100 játékos is szerepel rajta. Az, hogy a scoutjuk ott volt egy meccsemen, önmagában semmit sem jelentett, hiszen ugyanazon a napon valószínűleg további tizenöt megfigyelőt küldtek ki más játékosokhoz. Az igazság egyszerű: nem volt konkrét ajánlatom ezekről az óriásklubokról. Csak előzetes érdeklődés volt. Ha valóban lettek volna ajánlatok, gyalog mentem volna oda, még a szállítást sem kellett volna intézniük nekem" – öntött tiszta vizet a pohárba Szalai Attila.
Ami a balul elsült Bundesliga-kalandját illeti, sokat sejtetően úgy fogalmazott: egyelőre nem szeretne beszélni a részletekről, de egyszer majd kipakol.
"Még másfél éves szerződésem van a Hoffenheimmel, és nem arról van szó, hogy kibújnék a felelősség alól, vagy másokra hárítanám. Annyit mondhatok, hogy abban a helyzetben sok tényező összeadódott, és nem mindegyik múlt kizárólag rajtam.
Ahogy mi, magyarok mondjuk: eljön majd a nap, amikor tiszta vizet önthetek a pohárba ebben az ügyben.
A Hoffenheimtől kölcsönbe kerültem Freiburgba, ahol az első meccsemen nagy hibát követtem el, amiből gólt kaptunk, és gyorsan elveszítettem az edző bizalmát. Szerettem volna több meccset játszani a Bundesligában, de nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Pedig az öt Hoffenheim-meccsből, amelyen pályára léptem, hármat megnyertünk, és egyáltalán nem játszottam rosszul" – mondta Szalai.
A magyar válogatottból évekig kirobbanthatatlan bal oldali belső védő Marco Rossi szövetségi kapitány csapatával kapcsolatban elmondta: a nemzeti tizenegyben rengeteg szép pillanatot és emlékezetes sikert ért el (gondoljunk csak a németek és az angolok bravúros legyőzésére vagy éppen a két Európa-bajnoki szereplésére), mégis van hiányérzete.
Ami viszont beteljesületlen álmom maradt, az a világbajnoki szereplés.
Mi, magyarok legutóbb 1986-ban szerepeltünk ezen a tornán, vagyis 40 éve nem jutottunk ki. Most nagyon közel voltunk a pótselejtezőhöz, de drámai körülmények között hazai pályán 3-2-re kikaptunk Írországtól, és kiestünk. Ezt a meccset máig nem tudjuk feldolgozni: sem a játékosok, sem a szurkolók, az egész ország nem tud túllépni.
De nem adjuk fel. Harcolni fogunk a következő világbajnokságért.
Magam is ilyen vagyok: harcolok a mezért, amelyet viselek, és soha nem adom fel. Ilyen voltam, ilyen vagyok, és ilyen is maradok. Mindig azon leszek, hogy még valamin javítsak, még jobb legyek – mondta Szalai Attila.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.