Ebben a pillanatban érkezett a bejelentés: menesztette vezetőedzőjét a Manchester United

premier league
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 05. 12:05 / FRISSÍTÉS: 2026. január 05. 12:07
A klub a honlapján jelentette be a hírt.

Menesztette Rúben Amorim vezetőedzőt a Manchester United labdarúgócsapata. A klub hétfőn honlapján jelentette be a hírt, egy nappal azután, hogy az együttes 1-1-es döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Leeds United vendégeként.

Rúben Amorim és a Manchester United mindent elvesztett
Menesztette Rúben Amorimot a Manchester United / Fotó: BURAK AKBULUT/AFP

Menesztette Rúben Amorimot a Manchester United

 Amorim a találkozót követően határozottan kijelentette, hogy nem fog lemondani és ki szeretné tölteni menedzseri szerződését, mely 2027 nyaráig szólt.

Így, hogy a Manchester United a hatodik helyen áll a Premier league-ben, a klub vezetése úgy döntött, ez remek alkalom a váltásra. A jelenlegi állapot ugyanis kiváló esélyt ad az új stábnak arra, hogy a csapat a lehető legelőkelőbb helyen végezzen a szezon végén

 - áll az MU közleményében.

Amorim 2024. november 11-én vette át a Vörös Ördögök irányítását, s azóta 63 tétmérkőzésen mindössze 24 győzelmet aratott a gárda. A szakember legnagyobb sikereként az előző szezonban az Európa-liga fináléjába vezette a gárdát, melyben kikapott a Tottenham Hotspurtől - írja az MTI.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.